A Szerelmünk lapjai – eredeti címén The Notebook – 2004-ben készült romantikus film, melyet Nick Cassavetes rendezett, ma már klasszikusnak számít és még az “esőáztatta” plakátja is emblematikussá vált az évek során.

A Nicholas Sparks azonos című regénye alapján készült produkcióban Gena Rowlands és James Garner egy idős párt játszik… Garner felidézi azt az időt, amikor egymásba szerettek párjával, a negyvenes évek elején. Fiatalkori énjüket Rachel McAdams és Ryan Gosling alakítja.

(Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket, melynek fontos jelentősége van számára, egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek.)

Az író, Nicholas Sparks egyébként még felesége szüleitől hallott egy házaspárról, akik hatvan évig éltek együtt, és a haláluk napja megegyezett. Annyira megfogta a történet, hogy továbbgondolta… és így született a Szerelmünk lapjai.

A filmet 17 évvel ezelőtt, 2004 nyarán mutatták be a mozikban.

(fotók: Warner, YouTube)

 

2021.11.15. 08:22

Indul a Rádió 1 TOP 500, szavazz kedvencedre!

2021.11.29. 10:00

Donnarumma az év kapusa

2021.11.29. 08:00

Kezd magához térni a Nagy-korallzátony

2021.11.28. 09:10

Covidban pusztult el az Állatkertbe került bükki szervál

2021.11.27. 10:37

Ariana Grande is énekel Kelly Klarkson karácsonyi albumán

2021.11.26. 16:00

A téli olimpiára gyűjt a jamaicai bob válogatott

2021.11.26. 14:00

Meglepetés videóval jelentkezett The Weeknd

2021.11.26. 12:00

Újabb spanyol nyelvű dallal jelentkezett Christina Aguilera

2021.11.26. 10:00

Indul a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete -itt a Black Friday!

2021.11.26. 08:00

A Repülő Rénszarvas Rejteke - adventre készülnek a szolnoki RepTárban

2021.11.25. 16:00

Könyvvel és koncerttel ünnepli meg a nagykorúságát a Halott Pénz

További hírek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő