Miután a zenész hét elején bejelentette, hogy új dal érkezik pénteken, ma reggel napvilágot is látott a “24k Magic” című single, sőt a dalhoz készült klip is.

A Las Vegas-i hangulatú kisfilmet Mars helyi idő szerint éjjel tette közzé. A felvételt Shampoo Press & Curl írta. A “24k Magic” az első kislemez Bruno harmadik albumáról. Az elmúlt 4 évben a sztárt egyébként láthattuk világhírű rendezvényeken, hiszen 2014-ben és 2016-ban is fellépett a Super Bowl-on, de a Mark Ronsonnal közös “Uptown Funk” óta friss zenével nem jelentkezett. Az új dal és lemez hírét hétfőn jelentette be az énekes a közösségi média felületein, ahol nem is zeneként, hanem inkább életérzésként aposztrofálja az új produkciót: „Szerintetek ez a kislemezem – szerintem viszont egy meghívó egy fergeteges bulira”.

169 millió eladott single, 2 Super Bowl félidős koncert, 2 sokszoros-platina album – és minden idők egyik legsikeresebb férfi előadója. Ez Bruno Mars dióhéjban.

A folytatás pedig november 18-án kiderül, amikor végre megjelenik a szintén 24K Magic-re keresztelt nagylemez.

És most itt az újdonság:

https://www.youtube.com/watch?v=UqyT8IEBkvY

 

2016.05.31. 11:59

Avicii visszavonul, de a zenétől nem búcsúzik!

2017.03.06. 11:39

Új dal a Maroon 5-tól

2016.09.09. 14:18

Sofia Richie diplomatikusan nyilatkozik barátjáról

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő