A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, amely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő.

A brit hivatalos toplistán szereplő száz legnépszerűbb számot 2018-ban 91 férfi előadó vagy férfiakból álló együttes és csak 30 női előadó jegyezte. Az olyan énekesek sikere ellenére, mint Dua Lipa és Ariana Grande, a nemek közötti szakadék tovább nőtt az elmúlt évtizedben.

A tavalyi száz legnépszerűbb dalból csupán 13 olyan szerepelt a toplistán, amelyet kizárólag nők adtak elő, míg 2008-ban még csaknem a háromszorosa, 35 ilyen szám volt.

Rita Ora és Bebe Rexha menedzsere, Sarah Stennett szerint ez a hatalmas szakadék elfogadhatatlan. “Nem hiszem, hogy a közönség azt mondja: +több férfit akarunk hallgatni, mint nőt+. Egyszerűen nincs választásuk”.

A BBC kutatása szerint a brit toplistákon nincs kevesebb a nő, mint tíz éve, 2008-ban és 2018-ban is 30 női előadó szerepelt a száz legkelendőbb szám listáján. A férfi előadók száma viszont 50 százalékkal nőtt, mivel a vezető popszámok esetében nagyon gyakori lett, hogy két popsztár együttműködéséből születnek. Ennek a divatnak köszönhetően miközben 2008-ban 59 férfi, 2018-ban már 91 férfi előadó jegyezte a százas listát. A nemek közötti szakadék tágulása tehát ezzel magyarázható.

A kutatás azt is kiderítette, hogy az olyan popsikerek száma, amelyeket női és férfi előadók is jegyeznek, 10-ről 25-re nőtt. Tehát a nő és férfi előadókkal készült dalok száma is felülmúlta a csak egy női előadó által jegyzett dalok számát.

Az elemzés szerint a férfi előadók gyakrabban működnek együtt férfi előadókkal, miközben a női előadók csak ritkán, és ha ez elő is fordul, az együttműködésből születő szám nem lesz annyira népszerű. A százas toplistán egyetlen olyan szám sincs, amelyik két női popsztár együttműködésével készült volna. Ez egyébként már 2008-ban is így volt.

A popzenében mindig is jelen volt ez a nemek közötti kiegyenlítetlenség, elég visszatekinteni az elmúlt hatvan év legnagyobb sztárjaira.

A popzenei együttműködések egyik oka, hogy a streaming korszakban ez jó módja egymás rajongóinak elérésére. Az együttműködő sztárok gyakran más-más zsánerű zenét képviselnek. A férfi mezőnyt erősíti az is, hogy a toplistás számok között sok a dance és a rap, s ezek előadói dominánsan férfiak. A dance-számok vokalistái ugyan sokszor nők, de a DJ-k, a producerek, énekesek, akikkel megjelennek, szinte mindig férfiak.

Sarah Stennett zenei menedzser, a First Access Entertainment vezetője számára nem meglepőek az adatok: mint mondta, nem is az egyéneken múlik, akik a zeneipart működtetik, a nemek közötti szakadékot rendszerszintű hiba okozza. Stennett szerint a nőket alábecsülik, pedig nem kevés elszántság kell ahhoz, hogy zenét csináljanak, különösen mivel a felvételeket is férfiakkal készítik, akik esetleg lekezelően bánnak velük.

A zeneipari egyensúly helyreállítására közös erőfeszítéseket kell tenni – hangsúlyozta.

Lara Baker, a zeneipar genderszakértője szerint is régóta tapasztalható a nemi kiegyenlítetlenség a toplistákon, de a jelenlegi adatok már aggodalomra adnak okot. Mint mondta: a streaming platformoknak, a fesztiváloknak és a rádióknak a jelenleginél nagyobb figyelmet kellene fordítania a női és férfi előadók egyenlő arányú megjelenésére.

“Sem az étvágyból sem a tehetségekből nincs hiány, ha arról van szó, hogy nők szereznek és csinálnak zenét, tehát nyilvánvaló, hogy jelenleg egy elavult, előítéletes ágazatról van szó, amelyben együtt kell működni azon, hogy javuljon a nemi egyensúly” – jelentette ki.

Forrás: MTI, fotó: Pexels

2018.12.18. 08:27

Átadták az ország első CD automatáját

2018.09.18. 15:27

Okospadot adtak át a kaszásdűlői KönyvMegálló mellett

2018.09.12. 16:11

Fogadjunk, hogy ezt te sem tudtad a köhögéscsillapítókról

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő