A Szerencsejáték Zrt. tavaly év végén forgalomba kerülő, Nagykarácsony sorsjegye sikeres fogadtatásának köszönhetően megkezdődött az első olyan befogadó játszótér kivitelezése, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek játszhatnak együtt.

Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója kiemelte, a cég a hazai fogyatékosságügy elkötelezett támogatója. Szlogenjüket idézve közölte: hinni kell a szerencsében, de vannak olyan dolgok, amiket nem bízhatnak a szerencsére, és ezekért tenniük kell. Hozzátette, évente több milliárd forintot fordítanak különböző társadalmi célokra, ezek között a fogyatékossággal élő emberek életkörülményeinek javítására.

jt

“A játék összeköt!”

A zrt. azt vállalta, hogy a múlt év végén bevezetett Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből három, az ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára is nyitott játszótér építését finanszírozza, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa szakmai közreműködésével.
“A játék összeköt!” elnevezésű program keretében egy-egy sorsjegy megvásárlásával bárki 25 forinttal támogathatta a játszótérfejlesztési programot, így 75 millió forint gyűlt össze.
Az első befogadó játszótér, amelyet ebből a forrásból építenek, a III. kerületi Csillagház általános iskola udvarán áll majd. Egy játszótérépítést Kelet-Magyarországon, egy másikat pedig a Dunántúlon finanszíroznak majd.

A munkálatokban olyan szervezetek is közreműködnek partnerként, mint az Egyesület az Inklúzióért, valamint a játékokat tervező MagikMe – melyek tagjai érintett szülők, azaz olyanok, akik maguk is fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. A Szerencsejáték Zrt. fontos évfordulót ünnepel, hiszen felelős munkáltatóként 15. éve működteti karitatív célú sorsjegy-értékesítési hálózatát, amelyben 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik.

szrt

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes pedig elmondta: ,,Éppen egy év telt el azóta, hogy Magyarországon az első  integrált játszóteret átadhattuk a Fővárosi Önkormányzat segítségével. Öröm számunkra, hogy tehetünk azért, hogy ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek ugyanazt az élményt, közösségi érzést meg tudjuk adni, mint amiben sokan felnőttünk, de talán észre sem vettük, mekkora szerencsét jelentett számunkra.”

Forrás: MTI, Szerencsejáték Zrt.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő