Nyolc év intenzív turnézás után Tim Bergling, ismertebb nevén Avicii, bejelentette, hogy visszavonul a koncertezéstől. A rajongók úgy gondolták, végleg elhagyja a zeneipart, ám szerencsére nem így történt.

Nem sokkal ezután Tim a legközelebbi barátaival és alkotótársaival beutazta az Államokat, aminek hatására visszatalált legnagyobb szenvedélyéhez: a zeneszerzéshez. Az újdonsült szerelem „első terméke” a Sandro Cavazza-val közösen írt Without You, amely a szabadság és az újjászületés érzését örökíti meg. Ezt augusztus 10-én egy EP követte, amely hat dalt tartalmaz. Az albumon nem kisebb előadók működnek közre, mint Rita Ora, AlunaGeorge, Billy Raffoul, Vargas & Lagola és a már említett Sandro Cavazza. A többszörös Grammy-díjas zenei producer és DJ a 2011-ben megjelent Le7els című számával robbant be a köztudatba. A dal többek közt az USA-ban és az Egyesült Királyságban is első helyen végzett a toplistákon, valamint több mint 200 millióan streamelték Spotify-on.

A legnagyobb sikert a True című album hozta meg számára, amely hazánkban is platinalemez lett. Ez tartalmazza a többszörös platinaminősítést megszerző Wake Me Up-ot, amely 81 országban vezette a toplistákat és a Spotify legtöbbet streamelt száma lett.

2018.02.27. 10:20

Kíváncsi vagy a Clean Bandit újdonságára?

2017.01.04. 10:42

Avicii karrirejének legjobb albumával tér vissza

2017.03.29. 09:30

Újabb dal az érkező The Chainsmokers lemezről

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő