A Pókember – Hazatérés (már a mozikban) hatalmas siker az egész világon: két héttel a bemutatója után több mint 472 millió dollár bevételt gyűjtött, és szinte természetes, hogy lesz még pár folytatása. De most már azt is tudjuk, hogy a következő részt ismét Jon Watts rendezheti.

Az első rész író-rendezőjének szereződése (a színészekével ellentétben) eredetileg csupán egy filmre szólt. A hírek szerint a film producerei akkor kezdtek komolyan tárgyalni vele, amikor kiderült: az új pókember-film bemutatója után más nagy stúdiók is megkeresték, hogy más szuperprodukciókhoz csábítsák. A gyors megegyezésre persze mindenkinek szüksége volt, hiszen a premiert már ki is jelölték: a Pókember – Hazatérés 2.-nek 2019. július 5-én a mozikban kell lennie: az már biztos, hogy Tom Holland mellett Zendaya és a May nénit játszó Marisa Tomei is benne lesz a filmben.

pok

És úgy tűnik, emellett egy egész Pókverzum van kialakulóban: Venom saját filmjében Tom Hardy alakítja majd a főgonoszt, és folynak az előkészületek, hogy a Fekete Macska nevű ékszer tolvaj és Ezüst Coboly, a zsoldos közös kalandjait is elbeszéljék Gina Prince-Bythewood rendezésében. Amikor a Sony megvette a Pókember-világ jogait, egyúttal vagy 900 karakter megfilmesítésére szerezett lehetőséget: úgy tűnik, nem akarja őket sokáig talonban tartani.

2016.08.24. 09:17

Ezt a thrillert "imádni" fogod!

2018.05.01. 20:28

Jön az új tetovált lány!

2016.07.29. 11:44

Elle King: a jó lány, aki szellemekre vadászik

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő