A francia munkaügyi minisztérium felmérésében az öt legkeményebb foglalkozást keresték, többek közt azt vizsgálták, mekkora egy szakma elismertsége, illetve milyen fizikai erőfeszítésekkel és lelki megterheléssel jár.

A rangsorban egyértelműen a vendéglátás területe vezet: a szakácsok a hajnali kelés, a hosszú álló munka, a konyhai hőség és a rájuk nehezedő stressz miatt végeztek az első helyen. A másodikak a pincérek és a szállodai alkalmazottak lettek, akik a felmérés szerint nehezen viselik, hogy semmi önállóságuk nincs. A harmadik leginkább embert próbáló foglalkozás a betegek és az idősek gondozását vállaló ápolóké, akik 24 órás szolgálatban gyakran nehéz fizikai munkát végeznek. A negyedik helyen a hentesek a pékek állnak, akik általában hajnali háromkor kelnek. Az ötödik helyre pedig a bankok és a biztosítótársaságok ügyfélszolgálatain dolgozók kerültek, akiket a monoton munka mellett az is nyomaszt, hogy a technika fejlődése miatt rövid időn belül elveszíthetik az állásukat.

2018.04.19. 10:02

Planktont neveztek el egy tévéműsorról

2018.02.20. 22:14

Egyetlen közös őstől származhat az összes kék szemű ember?

2017.11.14. 08:57

Megvalósul az álom luxuskivitelben!

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő