A Maty-éri viadal nemcsak tájékoztató jellegű, hanem tétje is lesz, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ugyanis ez után hirdet csapatot a május 25. és 28. között rendezendő világkupára, amelynek ugyancsak Szeged ad majd otthont.

A május végi, magyarországi vk-versenyre közel 70 nemzet több mint ezer sportolóját várják. A hagyományos rivális nagy kajaknemzetek (Németország, Oroszország, Ausztrália, Portugália vagy Spanyolország) mellett olyan országok versenyzői is vízre szállnak, mint Uruguay, Mozambik, Namíbia vagy Irán.
A hétvégi rangsoroló mindhárom napján 9 órától zajlanak majd az elő- és középfutamok, a döntőkre pedig – egy-két délelőtti finálé kivételével – délutánonként 15 órától kerül sor.

Többek között láthatjuk a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltánt és Szabó Gabriellát, a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinát, akik „zászlóshajói” a magyar csapatnak.

A verseny kampánya a héten elindult, Szegeden és Budapesten is láthatóak az esemény óriásplakátjai, míg a hétvégén kajakosaink és kenusaink is már a Vk jegyében szerepelnek, mert a pénteken kezdődő szegedi rangsoroló eredményei alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány.

A versenyen érdekes, új egységek mutatkoznak be, az olimpiai bajnok kajakos Dombi Rudolf az olimpiai ezüstérmes Pauman Dániellel szerepel, a kenus Vasbányai Henrik Varga Dáviddal térdel egy hajóba, s újra összeáll Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina párosa is.

„A Világkupára a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölöm ki a csapatot. Kíváncsian várom, hogy a most formálódó új egységek, valamint fiatal versenyzőink milyen erőt képviselnek majd. Példának okáért kik lesznek azok, akik helyet szereznek maguknak a női négyesben és az új párosoknak köszönhetően miként rendeződik át a férfi kenu mezőnye” – mondta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány.

„Csipes Tamara bejelentésével, mely szerint babát vár, a női négyesben új helyekre pályázhatnak az U23-as korú fiatalok, így akár számításba jöhet Takács Tamara, Lucz Dóra, Malcsiner Eszter vagy más tehetségek, akik a korábbi években már bizonyítottak a korosztályukban” – mondta Dónusz Éva utánpótlás kapitány, aki kiemelte, hogy az április végi dunavarsányi 2000 méteres felmérő eredményei alapján megeshet, több fiatal, például Györgyjakab Máté is meglepetést okoz ezen a hétvégén.

2017.05.14. 16:14

Bemutatkoztak parakenusaink is a szegedi rangsoroló versenyen

2016.08.21. 09:28

Készpénzmentes város, készpénzmentes fesztivál

2017.05.26. 10:17

Kajak-kenu vk - Bemutatkozott a magyar csapat

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő