A Sziget talán leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. Lássuk, mire számíthatunk idén!

Fellép a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után.

Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell! A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan építsük újra a világot, amikor minden összedőlt, és nem maradt már semmi körülöttünk. Újrahasznosított hulladékok, folyamatos pörgés, és lendületes zene állnak össze egy nagy egységgé, amiben mindenki megtalálja, amire épp vágyik.

Ebben az évben is sok-sok meglepő produkció bukkan fel a Szigeten, gyakran olyan helyeken és időben, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Előfordulhat, hogy egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk magunkat, vagy éppen egy fergeteges mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra.

A szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbóluma az a 4 méter magas és 6 méter hosszú, fából készült teve, amelyik a francia Paris Benares társulattal érkezik a Szigetre.

Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal érkezik a francia Le Caramantran társulata, akik teljesen új viszonylatba helyezik a méreteket, így a látogatók ismét gyerekszemmel láthatják a világot.

Hasonlóan lenyűgöző lények azok a kihaltnak vélt dodókacsák is, akik a szintén francia Ekart társulat két bátor szafari-kutatójának hátasaként barangolják be a fesztivált. S ha már a törzseknél tartunk, Mexikóból érkeznek a Foco alAire társulat tagjai, akik azt állítják: minden társadalomban felfedezhetők törzsi hagyományok, igaz, sokszor rejtett vagy rejtőzködő formában.

A La Cie des Bras Cassés két francia művészéről nehéz eldönteni, hogy kik is valójában: postások, vidéki zsaruk, vagy épp vásári komédiások – mindez a helyzettől függ. Motorizált recsegő hangú járgányon utazva cirkálnak a Szigeten, hogy aztán imádnivaló stílusban vonjanak kérdőre, zavarjanak, zaklassanak, de persze leginkább szórakoztassanak mindenkit, aki útjukba akad. Idén három őrületes mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai rendbontásról.

Az első a nehéztüzérség kategóriájába tartozik: a Mission Delírium 20 tagú kaliforniai fúvós marching bandje garantáltan leviszi a hajadat.

A második a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú Sound de Secá, akik Spanyolországból érkeznek. A harmadik vendég pedig Mister Piano (Dennis Volk), akit két éve már láthattunk a Szigeten, és aki ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra, igaz nem egy gitárral, hanem egy kerekeken tovagördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével.

2016.11.27. 17:55

Sziget Aftermovie

2017.08.09. 17:15

P!nk megérkezett a Szigetre - és azt is megmutatta, hogyan

2018.12.09. 09:26

Az angolok kedvenc külföldi fesztiválja a Sziget

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő