Milliók ismerik világszerte A szürke ötven árnylata-trilógia sztárját, Jamie Dornant, pontosabban az álatala alakított karaktert, Christian Greyt.

Egyvalakinek azonban kimaradt a jóképű és gátlástalan milliárdos. Ez pedig Dornan felesége, Amelia Warner, aki nem látta a trilógia első két részét, és a hamarosan debütáló harmadikat sem szándékozik megnézni. Dornan minderről Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában mesélt. „Szerintem belém jobban szerelmes, mint Greybe, úgyhogy ő nem téma – mondta a színész Ellennek, amikor a műsorvezető arról faggatta, van-e otthon teljesítménykényszer a felesége részéről, hiszen ő nemzetközi szexszimbólum. – És nem veszek neki jegyet egyik filmre sem!”

Dornan azt is elárulta, a rajongók nehéz helyzetbe szokták hozni, mert a többség Grey karakterével azonosítja őt, és félreérthetetlen ajánlatot tesznek. „Ilyenkor pánikolni szoktam – vallotta be a színész. – Hiszen én nem vagyok olyan, mint Grey.”

Hamarosan látható a trilógia harmadik része, A szabadság ötven árnyalata, amellyel kapcsolatban Dornan felhívta a figyelmet arra, hogy erősen thrilleres felhangot kapott, így a bűnügyi bonyodalmaknak és az akciónak is fontos szerep jut.

2017.12.08. 12:41

A franciáknál cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

2017.08.20. 18:04

Utálja már a tetkóit A szürke ötven árnyalata sztárja

2017.10.13. 09:35

Rajongók figyelem: tényleg folytatódik A szürke ötven árnyalata

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő