A zeneipar tavaly az évtized legnagyobb bevételét érte el. Ehhez jelentősen hozzájárultak Ariana Grande amerikai énekesnő, a BTS nevű dél-koreai fiúbanda, vagy éppen Drake kanadai rapper sikerei – írta a BBC hírportálja.

A zeneipar 2018-ban 19 milliárd dollár (mintegy 5330 milliárd forint) bevételt ért el a globális zeneipart képviselő Nemzetközi Hangfelvételipari Szövetség (IFPI) adatai szerint. A bevételek 9,7 százalékkal nőttek 2017-hez képest és ezzel már a negyedik egymást követő évben regisztráltak emelkedést.

A streaming zeneszolgáltatások – köztük a Spotify, az Apple Music és a Deezer – 2017-ben váltak a zeneipar legnagyobb forgalmazóivá. A streaming szolgáltatásokra előfizetők számának jelentős növekedése lényegében megmentette a zeneipart, miután az ágazat bevételei közel egy évtizeden keresztül zuhantak.

Az elmúlt tíz év alatt a streaming zeneszolgáltatásokból származó bevételek 40 millió dollárról (mintegy 11 milliárd forintról) közel 9 milliárd dollárra (mintegy 2520 milliárd forintra) nőttek.

Mára a streaming zeneszolgáltatások adják a zeneipar bevételeinek 46 százalékát. Tavaly azonban a streaming szolgáltatásokra előfizetők számának növekedése lassult: 2017-ben 57,1 százalékkal bővült, 2018-ban már csak 44,9 százalékkal.

A Nemzetközi Hangfelvételipari Szövetség adatai szerint tavaly a legnépszerűbb előadó Drake volt, őt követi a listán a BTS együttes és Ed Sheeran brit énekes, de a legnépszerűbbek között van Ariana Grande, Eminem, Bruno Mars, illetve az Imagine Dragons is.

A világszerte legtöbb példányban eladott lemezek 2018-as tízes toplistáján az első helyet a The Greatest Showman Soundtrack című lemez szerezte, de a listán helyet kapott egyebek mellett a BTS, Lady Gaga, Ed Sheeran, Queen, Pink és Eminem egy-egy albuma is.

A tavalyi év legtöbbet hallgatott dala a kubai-amerikai énekesnő, Camila Cabello Havana című slágere volt.

Forrás: MTI, fotó: WENN

2019.06.28. 10:23

Ariana Grande filmszerepet vállalt

2018.12.12. 09:41

Ariana Grande újra szerelmes?

2019.02.06. 14:26

Ariana Grande és Taylor Swift sem lesz ott a vasárnapi Grammy-díjátadón

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő