A tetovált lány nemcsak könyv formában borzongatta meg az egész világot, hanem két filmváltozatával is. 2011-ben David Fincher igazi nagyágyúkkal, Daniel Craig-gel és Rooney Mara-val keltette életre a bukott újságíró és a tetovált hackerlány közös nyomozásának történetét. A skandináv krimik divatját elindító regénynek hiába van több folytatása, az újabb kötetek megfilmesítése sokáig csak ígéret volt. De most út tűnik, valóság lesz.

A héten bejelentették, hogy megvan az új rész, az Ami nem öl meg rendezője. A Sony leszerződött Fede Alvarez-zel, azzal a rendezővel, aki a ’13-as Gonosz halott-tal kezdte a moziba járók ijesztgetését, és az idén, a hatalmas sikerű – és nagyrészt Magyarországon forgatott – Vaksötét-tel bizonyította be, hogy milyen jól ért a feszültségkeltéshez… és a profittermeléshez: a film csak Amerikában a gyártási költsége tizenötszörösét hozta be a mozikban.

A világkörüli üldözésről, cyberbűnözőkről és korrupt kormányalkalmazottakról szóló Ami nem öl meg-ben ismét a két régi főhős, Blomkvist és Salander nyomoz és menekül. Hogy a forgatás mikor kezdődhet, azt még nem tudni: a helyzetet az is bonyolítja, hogy a rendező a Vaksötét második részének az elkészítésére is leszerződött már.

2017.06.23. 10:44

Szétzúzza a Transformers sorozat alapmítoszát - megérkezett az új rész!

2018.10.20. 09:37

Régi ismerősök a Legendás állatokban

2016.09.02. 15:56

Az új Alien szuperijesztő

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő