A TikTok videomegosztó portál alig 17 éves favoritja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban – jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.

A lap a The Wall Street Journal című politikai gazdasági napilap összesítésére hivatkozva azt írja, hogy Darren Woods, az ExxonMobil elnök vezérigazgatója 2020-ban 15,6 millió dollárt vitt haza, míg Charli D’Amelio, a TikTok legjobban kereső alkotója tavaly 17,5 millió dollárt keresett. A hatalmas összeg szponzorálásból, saját divatáru márkájából és a Hulu streamingszolgáltató által készített egyik sorozatból származott.

Bevételével D’Amelio megelőzte a 14,7 millió dollárt kereső Kevin Johnson Starbucks-vezért, a 13,1 millió  dolláros gázsival rendelkező Ed Bastiant, a Delta Airlines első emberét és Chris Kempczinskit is, aki a McDonald’s elnök-vezérigazgatója és 2020-ban 10,8 millió dollárt keresett.

Charli D’Amelio mindössze 17 éves, több mint 10 éven át versenyszerűen táncolt. Több mint 133 millió követője van a TikTokon, és 10 milliárd feletti kedvelésnél jár. Ő volt az első a portálon, akinek 50, majd 100 millió követője lett. 2019 óta aktív. Rövid videóit több millióan nézik, van amelyiknek a nézettsége majdnem az 50 milliót is eléri. Charli D’Amelio húga, Dixie szintén aktív a TikTokon. Olyannyira, hogy ő a portál második legjobban kereső alkotója. Ketten együtt több mint 27 millió dollárt vihettek haza tavaly.

Forrás: MTI

Fotó: SOPA Images/Getty Images

2023.06.26. 15:49

Ne dőljetek be a csalóknak!

2023.09.26. 16:00

Online feladattár segíti az érettségire való felkészülést

2023.09.26. 14:06

Legyünk óvatosak! A rendőrség nevében küldenek SMS-t csalók

2023.09.26. 12:00

Rajongók újabb generációját hódítja meg Kylie Mingue

2023.09.26. 10:00

Novembertől szárnyalhatunk a mozikban

2023.09.26. 08:00

A Lego lemondott az újrahasznosított műanyagból készített építőkockák gyártásáról

2023.09.25. 14:00

Idén is a szegénység leküzdése és a klímavédelem jegyében rendezték a Global Citizen fesztivált

2023.09.25. 10:00

Bejelentették a ki lesz a Super Bowl félidei showjának fellépője

2023.09.25. 08:00

Folyamatosan növekszik az elhízottak aránya az amerikai felnőttek körében

2023.09.24. 17:11

Indul a rókavadászat: hallgasd Balázsékat, és szerezd meg az értékes nyereményeket!

2023.09.24. 11:20

A balatoni hajózás napján futottak ki első útjukra a Bahart új hajói

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő