A Vezúv elnevezésű kreáció lett idén az év fagylaltja, amelyet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a szegedi Virág Cukrászdában 85 nevezett fagylalt közül választott ki. Idén a kötelező íz a meggy volt.

A nyertes csokoládés, kakaós és karamellás, tejes alapú fagylaltra meggyszószt is öntött Hiczkó Henrietta, aki a budapesti Nándori cukrászdából nevezett a versenyre.
A nevezett fagylaltokról tizennégy fős szakmai és nyolc fős közönségzsűri döntött, utóbbiban Ördög Nóra műsorvezető, Liptai Claudia színművész, Tarján Zsófi és Lázár Tibor a Honeybeast együttes tagjai, Botka László Szeged polgármestere, Marko Krivokapic, a Pick Szeged kézilabdacsapat másodedzője, Segal Viktor, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja és Munz Károly gasztronómus, barista foglalt helyet.
A rendezvényen megtartották a Magyarország tortája verseny középdöntőjét is, ahol a szakmai zsűri tíz tortából választotta ki azt a hármat, amelyek közül az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódva hirdetnek majd nyertest. A döntőbe idén a dunaföldvári Tóth Cukrászdából Tóth Norbert Aranyos körtetortája, és a salgótarjáni G&D Kézműves Cukrászdából Szó Gellért cukrász két tortája, az Őrség zöld aranya és a Zuzorka került.

MTI

2016.08.10. 21:23

Itt sülnek a finom kutyakekszek

2016.07.01. 13:10

Kanye marad az Adidasnál?

2016.06.10. 14:29

Szorul a hurok!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő