Az elmúlt hetekben a legötletesebb, legfrappánsabb lánykérés történetét kerestük. Rengeteg levelet kaptunk, jobbnál-jobb sztorikkal! Pénteken végre Balázséknál kiderült, ki nyerte meg az Álomesküvőt!

Nagy Vivien és Páhy Zsolt története mindenkit meggyőzött és most ti is elolvashatjátok a legjobb lánykérés történetét:

“Az én lánykérésem 2017 július 19-én volt, 10 éve voltunk akkor már együtt a párommal-szóval én már úgy gondoltam nekem sohasem lesz megkérve a kezem.   Aztán mégis 🙂 . Akkor röviden leírom azt,hogyan is történt az én lánykérésem. 

Anyósom teljesen hihetően előadta nekem ,hogy ő nyert a Facebookon egy 15 perces élményrepülést 2 főre de neki nincsen kivel elmennie így átadná nekem és a páromnak. Életemben nem repültem még így teljesen izgatott lettem rádásul ezt 2 órával a repülés előtt közölte velem. Elkezdtem készülődni majd a párommal elindultunk . Családdal megbeszéltük mindenki kinn fog állni a családi ház udvarán és  majd integetnek-mivel a falunk fölött fogunk repülni . Na beültünk a repülőbe-felszálltunk persze már ez hatalmas élmény volt nekem és nagy örömmámorban úsztam. Aztán 7-8 perc repüles után szólt a pilóta,hogy nézd… UFÓ!!!!!! Odanéztem és megláttam egy szántóföldet amin egy felirat állt- “Hozzám jössz?” Párom pedig már térdelt a repülő hátsó ülésen gyűrűvel a kezében. Sírtam….. fel sem fogtam

… el sem hittem. Természetesen igent mondtam. A szöveget a párom és 2 barátja csinálták saját kezűleg -a learatott búzából hordták össze és formázták betűkké a 40 fokos nyárban. Egy betű mérete 14 méter x 10 méter volt. Az egész szöveg 170 méter hosszú volt!!!! Nagyon sok munkájuk volt benne. Majd amikor leszálltunk ott várt ránk a családunk és barátaink virágcsokorral és pezsgővel. Mindenki tudott róla-csak én nem. Az én lánykérésemnek röviden ez a kis történet. Nagyon büszke vagyok a páromra hogy ezt kigondolta és tényleg megtudta úgy oldani,hogy ne tudjak az egészről semmit sem. “

Gratulálunk az ifjú párnak!

És, hogy mit is rejt az Álomesküvő?

-500.000Ft készpénzt az esküvőre

-egy pár karika gyűrűt

-menyasszonyi ruha bérlését és a vőlegény öltönyét

– virágkötőink által megálmodott menyasszonyi csokrot

-ráadásul az áprilisi magyarországi Jégkorong VB első magyar meccsén a nyertes pár dobhatja be a korongot!

2018 a Családok éve, az első házasok pedig adókedvezményben részesülnek. Kinek jár az első házasok adókedvezménye 2018-ban?  Hogyan lehet igényelni? Meddig jár a friss házasok adókedvezménye?

Erről ITT olvashattok bővebben!

2018.02.07. 13:47

Nyerj jegyet a Valami Amerika 3-ra!

2018.01.11. 11:17

Berkes Olivér a Cooky Show-ban!

2017.09.25. 13:24

Újabb hallgatottsági rekord a Rádió 1-nél

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő