A jövő vezetőit képző ESSCA budapesti kampusza gyakorlatorientált menedzsment képzéssel várja az érettségivel rendelkező diákok jelentkezését Budapest szívében.

Az impozáns nemzetközi környezetben biztosított, számos külföldi akkreditációval rendelkező minőségi képzés során felsőoktatási keretek között tanulhatnak a diákok. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint az Iskola végzőseinek 94%-át szinte azonnal álláslehetőséggel kínálják meg a legnagyobb munkáltatók. Az ESSCA fővárosi kampusza két éve hirdette meg először ösztöndíjas képzését a magyar diákok számára. A Duna parton elhelyezkedő intézmény magas színvonalú képzéssel és technológiailag maximálisan felszerelt intelligens tantermekkel várja a jelentkezőket.

A jövő vezetőit keresik

Az egyetem fő missziója megtalálni, és a lehető legmagasabb szintű képzésben részesíteni a jövő vezetőit. Az oktatók a legkorszerűbb módszertannal tanítanak, szimulációs játékokkal, üzleti tervek elkészítésével teszik gyakorlatiassá a képzést.

„Az ESSCA-ban minden diák szakmai tutorral rendelkezik, aki a tanulmányi idő során segít a szakmai gyakorlat kiválasztásában és a megfelelő tanulási módszertan megtalálásában” mondta Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA School of Management budapesti kampuszának igazgatója.

Az iskola kiválóságát igazolja, hogy az ESSCA a világ egyik legjobb üzleti iskolájaként szerepel a Financial Times listáján és több nemzetközi akkreditáló szervezet akkreditációjával – az európai EQUIS, az amerikai AACSB és az angol AMBA nemzetközi akkreditációjával – is rendelkezik.

Itt nemcsak a hozott pontok számítanak

A sikeres felvételihez elengedhetetlen az érettségi megléte és a magabiztos angol nyelvtudás, hiszen az oktatás ezen a nyelven folyik.

A felvételi elbeszélgetés során kíváncsiak a jelentkező személyiségére, és arra, hogy milyen motivációk vezérlik. „Mi nemcsak a középiskolából hozott pontokat nézzük. Persze, fontosak a hozott tárgyak átlagai, ám ezen túlmenően figyeljük, hogy melyik jelentkezőben látjuk meg a jövő menedzserét.”–. teszi hozzá Dr. Deli-Gray Zsuzsa

Az ESSCA budapesti kampusza „Bachelor in International Management” és „Master in Management” képzéseire várja a diákok jelentkezését. A hallgatók a tanulmányaik végén az ESSCA, francia állam által elismert, francia diplomáját kapják, amely igen nagyra értékelt a multinacionális vállalatok körében is.

A számok magukért beszélnek

Az intézmény végzős hallgatóinak 81%-a még a tanulmányaik befejezése előtt munkaszerződést ír alá hazai és nemzetközi vállalatoknál.

2021-ben az ESSCA hallgatóinak 85%-a a végzést követő 3 hónapon belül talált munkát. A végzősök 86%-a annál a cégnél kezdett el dolgozni, ahol szeretett volna, a hallgatók 44%-a pedig nemzetközi pozícióban kezdte meg munkáját.

További információ:
Pásztor Mónika 
+36 20 227 60 55

monika.pasztor@essca.fr
www.essca.fr/en/

 

(szponzorált tartalom / ESSCA Budapest)

2023.06.12. 11:00

Ha Balaton, akkor Hajózás!

2022.05.21. 14:33

Midea GAIA a természet inspirálta légkondicionáló

2022.06.04. 11:14

Balázsék beavatnak a titkokba: tarts velük a csúcstechnológia és az innováció fellegvárába!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő