December 15-én a Lumen Kávézóban megrendezett MZK #1 – Hozom a zenét elnevezésű esemény keretében adták át az ország első CD automatáját, ahonnan mostantól mindenki tulajdonképpen egy gombnyomással szerezheti be kedvence lemezét.

Az MZK Publishing egy független zeneműkiadó, vagyis fő profilja az előadók jogdíjának kezelése – tehát leegyszerűsítve azért vannak, hogy a zenészek az alkotási folyamatra koncentrálhassanak, és mindenféle adminisztráció és utánajárás nélkül juthassanak az őket megillető pénzekhez. Emellett lemezkiadással, online terjesztéssel, valamint menedzsmenttel és bookinggal is foglalkoznak.

Most pedig a széleskörű repertoárjukba – a Punnany Massiftól a Fran Palermon át Christopher Waverig tartoznak hozzájuk előadók – engednek betekintést, hiszen az MZK Publishing ötlete nyomán készült el az ország első CD automatája, ami amellett, hogy kreatív és merész, rengeteg egyéb lehetőséget hordoz magában.

„A CD-t nem kell visszatekerni, mint a kazit és kisebb helyen elfér, mint egy bakelit, ugyanakkor lehet mellé bookletet készíteni sok színes képpel. Gyorsan legyártják és elfér az automatában is.” – mondta el a projektről Muhari Krisztián, az MZK Publishing ügyvezetője, aki nem mellesleg a Bohemian Betyars zenekar aktív tagja. Tehát zenészként remek rálátása van a közönség igényeire.

Az automatában az MZK Publishing istállójához tartozó zenekarok kapnak helyet, első körben például a Bohemian Betyars, az Aurevoir., Antonia Vai, a Papaver Cousins és a Mandaan kiadványai lesznek beszerezhetőek, de a történet itt nem ér véget. Az MZK ugyanis az automata tartalmát folyamatosan frissíti majd legújabb lemezeivel.

Fotó: Vatai Réka

2016.05.31. 12:32

Stílusos Fifth Harmony

2017.01.13. 12:55

Megérkezett Sia új dala!

2016.09.12. 13:00

A Lukas Graham új számmal ostromolja a slágerlistákat

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő