Az első helyen kiemelt Babos Tímea nyerte a 250 ezer dollár, azaz 72,7 millió forint összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornát.

A magyar teniszező a döntőben szetthátrányból fordítva győzte le a másodikként rangsorolt cseh Lucie Safarovát. A világranglistán 33. magyar játékos harmadik WTA-tornagyőzelmére készült a BOK Csarnokban, előzőleg 2012-ben Monterreyben és 2015-ben Tajvanon diadalmaskodott, emellett 2015-ben Marrákesben és tavaly Florianopolisban vívott döntőt. Brnói születésű ellenfele két éve ötödik is volt a WTA-rangsorban, jelenleg a 47. helyen áll, és hét tornát nyert meg egyesben. Legnagyobb sikereként 2015-ben a Roland Garros fináléjába jutott, 2007-ben pedig a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával került az Australian Open negyeddöntőjébe, továbbá párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán, míg Rióban olimpiai bronzérmet nyert Barbora Strycovával. A 23 esztendős Babos harmadszor találkozott a 30 éves Safarovával, utóbbi 2012-ben Eastbourne-ben 3:6, 6:3, 7:6-ra, a 2014-es US Openen 6:4, 7:5-re győzött. A harmadik csata – melyre mintegy 1800 néző előtt került sor – hosszú alapvonalcsatákkal indult, aztán 3:2-nél Babos elvette ellenfele adogatását (4:2), majd bréklabdánál egy kettős hibával le is adta előnyét. A két játékos idegességét sok rontott ütés jelezte, így jutottak el a rövidítésig, melyben a balkezes Safarova 5-1-re elhúzott, s végül 7-4-re hozta a tie-breaket. A folytatásban Babos került előnybe (2:0), és néhány tenyeres hiba ellenére 5:4-nél a szettért adogatott. Ekkor nem remegett meg, négy foghatatlan szervát is ütött, így 1 óra 39 perc elteltével egyenlített (6:4). Jöhetett a mindent eldöntő játszma, melyben 2:2-nél Safarova egy fonák rövid keresztet a hálóba ütött, ezzel a hazai kedvenc került brékelőnybe. A meccs akkor dőlt el, amikor a cseh teniszező ismét elbukta a szerváját, 5:2-nél pedig Babos a meccsért szerválhatott. Ekkor még nem sikerült megnyernie a gémet, csakhogy 5:3, 30-40-nél meccslabdához jutott. A 2 óra 20 perces találkozót végül Safarova hálóba ütött fonákja zárta le.
 “Elképesztő volt ez a hét, köszönöm a bíztatást, a magyar közönség nélkül sokkal nehezebb lett volna. A végén ki akartam szerválni a meccset, aztán egy hálóról lecsorgó labdától elbizonytalanodtam, de aztán újra agresszív voltam, és futottam minden labdáért” – értékelt Babos, aki hozzátette, a vége lehetett volna szebb is, de az a lényeg, hogy megvan a diadal. “Természetesen gratulálok Lucie-nek, megtiszteltetés volt ellene játszani, fantasztikus játékos.”
A porcelánból készült trófeát a kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika nyújtotta át Babosnak a záróünnepségen.
    

Forrás: MTI Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

  

 

  

2018.02.26. 12:33

A tenisz a legegészségesebb sport

2017.10.29. 14:48

Tenisz: Babosék nyerték a döntőt

2016.12.13. 10:19

„A Bajnok” - világpremier a Millenárison

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő