Batman- és Star Trek-relikviáitól is megválik egy gyűjtő, aki decemberben Dél-Kaliforniában bocsátja árverésre tévésorozatokból származó jelentős kollekcióját.

James Comisar gyűjteményének 400 darabjától válik meg. Licitálni lehet majd a Batman-sorozat első epizódjában látható zöld dzsekire, amelyet Rébusz, Batman ellenfele viselt, és Batman átlátszó védőpajzsára is, amelyet az 1960-as évekbeli tévésorozatban láthattak a nézők.

Az Egy úr az űrből-sorozat tojásalakú űrhajója, a Totál szívás egy csomag áldrogja és a Dexter-sorozat főhősének egyik jelmeze is szerepel a tételek között. Megvásárolható továbbá a Star Trek-sorozat több mint 50 jelmeze, vázlata, ékszere. Egyebek mellett az a tóga is árverésre kerül, amelyet a Kirk kapitányt alakító William Shatner viselt egy csókjelenetben.

Comisar elmondta, hogy harminc éve gyűjti a tévés relikviákat, és abban reménykedett, hogy azok majd egy olyan múzeumba kerülnek, amely a televíziózás történetét idézi fel. A gyűjtő a kollekciót eddig egy klimatizált raktárban tartotta, amelyben szabályozták a megfelelő fényviszonyokat és a páratartalmat is. Comisar végül azért teszi a rajongók számára elérhetővé a relikviákat az árverésen, mert mint mondta, egyelőre nem lát esélyt a múzeum létrehozására. A december 1-jére tervezett árverést a Prop Store filmes és tévés relikviákkal foglalkozó cég szervezi dél-kaliforniai székhelyén. Az árverési tételek online megtekinthetők a Prop Store honlapján.

Forrás: MTI, fotó: Pexels

2021.11.15. 08:22

Indul a Rádió 1 TOP 500, szavazz kedvencedre!

2021.12.04. 10:09

FFP2-es maszkban jön a Mikulás Bécsben

2021.12.03. 16:00

Meghan Markle másodfokon is pert nyert a Mail on Sunday ellen

2021.12.03. 14:00

Amit nem is sejtettél a Mikulásról

2021.12.03. 12:00

Így karácsonyozik Ed Sheeran és Elton John

2021.12.03. 10:00

Így teljes a család: hatalmas nemzetközi projektté duzzadt David Guetta „Family” című kollaborációja.

2021.12.03. 08:00

Támad a tél

2021.12.02. 16:00

Elindult Budapesten a BKV ünnepi Fényflottája

2021.12.02. 13:56

Ezeket és őket hallgatták a legtöbbet 2021-ben a Spotify-on

2021.12.02. 11:11

Scarlxrd, Borgore és Virtual Riot is jön a VOLT-ra

2021.12.02. 10:00

Ilyenek a hírességek furcsa és kevésbé furcsa hobbijai

További hírek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő