Rövid időn belül újabb város csatlakozhat a Rádió 1 hálózatához, a tervek szerint hamarosan a békéscsabai hallgatók is hallhatják kedvenc műsoraikat és műsorvezetőiket, Sebestyén Balázsékat, valamint az igazi mai slágereket.

Ismét bővülhet a Rádió 1 hálózata, ezúttal Békéscsabán és vonzáskörzetében örülhetnek Balázsék és az igazi mai slágerek rajongói. A Radio Plus Kft. és a Csaba Rádió Kft. közösen hálózatba kapcsolódási kérelmet adtak be az NMHH Médiatanácsához, miután a két cég hálózatos együttműködésre vonatkozó kereskedelmi szerződést írt alá. Kedvező döntés esetén a Csaba Rádió hallgatói is Balázsékkal ébredhetnek minden hétköznap, és hallhatják kedvenc mai slágereiket, az igazi Rádió 1 népszerű lemezlovasaival együtt. A helyben gyártott műsorok biztosítják, hogy a Csaba rádió frekvenciáján megszólaló igazi Rádió 1 továbbra is megőrizze helyi jellegét, és Békés megyei hírekkel, információkkal lássa el a hallgatókat.

– Nagyon sokan vannak itt Békéscsabán, akik kíváncsiak az országos műsorokra és a sztárokra, de természetesen gondolunk azokra a hallgatókra is, akik a már megszokott hangokat is szeretnék hallani, éppen ezért a hálózatba kapcsolódás után mindkét tábor igényeinek megfelelünk. A híreket például, ahogy minden más városban, továbbra is helyben szerkesztik majd a kollégák, amelyben megtalálhatóak lesznek a legfrissebb békéscsabai információkon túl a környék programajánlói is – mondta el Glasz László, a Csaba Rádió Kft. ügyvezetője. – A hálózatba kapcsolódás az igazi Rádió 1-gyel – amely jelenleg az ország leghallgatottabb kereskedelmi rádiója – nem csak a Csaba Rádió Kft. számára lesz kereskedelmileg előnyös, hanem a hallgatók számára is, akik színes és változatos műsort kapnak majd.

Az együttműködés keretében a Radio Plus Kft. a Csaba Rádió Kft. központi reklámfelületeinek értékesítését is végzi, amely a spot és non spot alapú reklámokra egyaránt vonatkozik. A Radio Plus feladata a Csaba Rádió Kft, képviselete a központi ügynökségeknél és hirdetőknél. A helyi hirdetők számára pedig elérhetővé válik az ország legnépszerűbb kereskedelmi rádiója, benne a Balázsék című műsorral. A Rádió 1 hálózata jelenleg 22 városban és azok vonzáskörzetében érhető el, a legfrissebb mérések szerint ezzel naponta több, mint 1,3 millió hallgatót ér el.

2017.08.01. 13:58

BB Boglári Szüreti Fesztivál a Rádió 1 sztárjaival!

2017.05.03. 09:03

Játék: A Mastercarddal visszanyerheted vásárlásod árát a Rádió 1-en!

2018.04.23. 11:50

Én és a legjobb barátom játékunk: íme, az első nyertes fotó!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő