Augusztus 27-én és 28-án két Beköltöző showval indul a Star Academy. A TV2 vadonatúj beköltözős tehetségkutatójának első két adásában összesen húsz énekes áll színpadra. A fiatal tehetségek sorsáról a nézők és a zsűri dönt, összesen tizenhat akademista kezdheti majd meg tanulmányait a Star Academy-n.

Augusztus 29-től minden hétköznap az összefoglalók alatt követhetik a nézők az énekesek felkészülését, a Super TV2-n pedig a Star Academy kísérőműsoraiban Miskovits Marci vezetésével tudhatnak meg még többet kedvenceikről és a Star Academy kulisszatitkairól.

Ördög Nóra és Majoros Péter „Majka” vezetésével augusztus 27-én és 28-án kezdetét veszi a gigantikus beköltözős tehetségkutató műsor. A Star Academy fiatal tehetségei egy-egy produkcióval igyekszik meggyőzni a nézőket és a zsűrit, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy heteken keresztül az Akadémia falain belül képezzék magukat. Szombaton és vasárnap is tíz-tíz énekes ragad majd mikrofont, hogy hangjával lenyűgözze a közönséget. Mindkét este a nézők és a négy tagú zsűri, Pásztor Anna, Keresztes Ildi, Király Viktor és Vastag Csaba szavazatai alapján dől el, ki az a nyolc-nyolc énekes, aki beköltözhet az Akadémiára.

2017.07.25. 17:58

Gundellel tér vissza az Áll az alku

2018.09.13. 07:34

Aranyélet ősszel a TV2 műsorán

2018.06.04. 20:40

Taylor Swift megható beszédében a meleg közösséget támogatta

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő