Lemonade című fergeteges sikerű albumával és Formation világturnéjával Beyoncé keresett a legtöbbet, mintegy 105 millió dollárt (27 milliárd forintot) a zeneiparban 2017-ban a Forbes magazin hétfőn közzétett listája szerint.

A legjobban kereső női sztárok között a második helyre Adele került, a brit énekesnő 69 millió dolláros bevétele elsősorban idei turnéjából és a 2015-ben megjelent és eladási rekordokat döntő 25 című albumából származik. Adele egy éve szintén második volt a ranglistán 80,5 millió dolláros adózatlan jövedelemmel.

A tavalyi ranglistavezető, Taylor Swift a harmadik helyre csúszott vissza 44 millió dolláros bevételével, amely jócskán elmarad az előző évi 170 millió dollártól. A 27 éves énekesnő azonban csak most indul újabb világturnéjára a közelmúltban kiadott új Reputation című albumával.

A lista negyedik helyére a kanadai szupersztár, Celine Dion került 42 millió dollárral, az ötödik Jennifer Lopez lett 38 millió dollárral. A lista érdekessége, hogy a hatodik helyet Dolly Parton szerezte meg, a 71 éves énekesnő 37 millió dollárt keresett köszönhetően 62 koncertjének.

A Forbes a 2016 júniusától eltelt 12 hónap adózatlan jövedelmeit vette figyelembe a lista készítésekor. A sztárok bevételeit elsősorban a lemezeladásokból és a turnék adataiból számolta ki a szerkesztőség.

Az első tíz legjobban kereső női sztár között van továbbá Rihanna 36 millió, Britney Spears 34 millió, Katy Perry 33 millió és a 75 éves Barbra Streisand 30 millió dollárral.

MTI

2020.08.07. 12:30

Adele Beyoncénak öltözött

2019.08.01. 09:17

Az Oroszlánkirály filmzenéi tarolnak a Billboard listán

2017.03.01. 23:49

Lady Gaga lép fel Beyoncé helyett

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő