Az énekesnő megerősítette a hírt, hogy megváltoztatja az alig múlt pénteken piacra dobott új albumán hallható egyik dal, a “Heated” szövegét, és újra rögzíti a felvételt. A dalban elhangzó, a mozgássérült embereket sértően érintő egyik szó ugyanis hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

Beyonce „Heated” című felvétele óriási vita tárgya lett a közösségi oldalakon, szembeállítva különböző jogvédő csoportokat és aktivistákat. Az ok, a Drake és Beyonce közös szerzeményében elhangzó “Spazzin’ on that ass, spazz on that ass.” Konkrétabban pedig a „spaz” szó, amelyet az amerikai szlengben gyakran használnak a „megőrülésre.” Azonban a „spaz” a „spastic” szóból származik, ami bénultat, görcsöset jelent és köztudottan sértő kifejezés a cerebrális paralízisben szenvedő emberekre.

Beyonce még csírájában igyekezett elfojtani a nagyobb botrány kirobbanását, ezért gyorsan bejelentette, hogy megváltoztatja a dal szövegét, illetve más szóra cseréli a sértő kifejezést. Egyben biztosított mindenkit, hogy a szót nem szándékosan és nem azzal a céllal használta, hogy bárkit megbántson.
Queen Bey ugyanakkor megspórolhatta volna magának mindezt, ha tanul Lizzo hibájából, aki ugyanebből az okból vette fel újra „Grrrls” című slágerét, amelynek eredeti szövegében szintén szerepelt a mozgássérült emberekre sértő „spaz” szó.

Fotó: Getty Images

2022.08.18. 08:00

Ismét támad a hőség

2022.08.17. 16:00

Tiësto & Charli XCX még forróbbá teszik a nyarat

2022.08.17. 14:00

A válasz a Nem-re: határozott IGEN!

2022.08.17. 12:00

Nagy az érdeklődés a SZIN-re - érdemes előbb karszalagra váltani a belépőt

2022.08.17. 10:00

Évente1,6 millió dollárt dobálnak a turisták a Trevi-kútba

2022.08.17. 08:00

Brüsszelben 112 kilométer/órás sebesség miatt előállítottak egy elektromos rollerest

2022.08.16. 10:00

450 ezren buliztak idén a Szigeten

2022.08.16. 08:00

Ma a szokásosnál is többször mondjuk ki: Szeretlek!

2022.08.15. 14:00

A csavaros thrillerek mestere elárulta, ki a példaképe

2022.08.15. 12:00

Ed Sheeran és Paulo Londra ismét együtt alkotott

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő