Brad Pittet az FBI-vizsgálat is tisztázta, a sztár ellen nem emelnek vádat, mert alaptalannak bizonyult a gyanú, hogy durván bánt volna 15 éves fiával, Maddoxszal egy privát repülőút alkalmával.

A BBC beszámolója emlékeztetett arra, hogy a színész szeptember közepén feleségével és gyerekeivel repült egy magángépen Franciaországból Los Angelesbe. A leszálláskor azonban Pitt állítólag megengedhetetlenül viselkedett. A géphez viszont nem hívták ki a hatóságokat, és az ügyben lefolytatott gyermekvédelmi vizsgálat is tisztázta őt két héttel ezelőtt.

Angelina Jolie, Pitt felesége pár nappal az incidens után nyújtotta be a válókeresetet Pitt ellen, amelyben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott. A színésznő azóta megegyezett férjével, hogy egyelőre nála maradnak a gyerekek, apjuk csak felügyelet mellett látogathatja őket.

Brad Pitt december 1-től a Szövetségesek című filmben látható a hazai mozikban, melynek főhősei második világháborús kémek, akik egy veszélyes akció során egymásba szeretnek. Összeházasodnak, gyermekük születik, ám felmerül a gyanú, hogy a feleség nem az, akinek mondja magát. Ha ez bebizonyosodik, férjének a parancs szerint meg kellene őt ölnie, de képes-e megtenni?

MTI, Rádió1

2016.10.20. 11:48

Oscar-gyanús Brad Pitt új filmje

2016.09.23. 13:46

Nem nyomoznak Brad Pitt ellen

2016.09.20. 18:23

Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő