Izgalmas remixet készített a népszerű DJ/producer Burak Yeter ahhoz az 55 millió streamhallgatottságú Cecilia Krull dalhoz, ami a Netflix legnagyobb spanyol drámasorozatának, a „La Casa Del Papel”-nek a betétdala.

Burak ezúttal pulzáló, magával ragadó house alapot álmodott meg Cecilia kifejező vokáljához, amivel újabb szintre emeli a nemzetközi sikersorozat kulcsdalát.

A török származású DJ/producer mindössze 22 éves volt, amikor megnyerte az MTV Dance Heat DJ versenyét, amely nagyban segítette, hogy elinduljon az elektronikus zenei pályán. A Pioneer jóvoltából egy DJ iskolát nyitott Amsterdamban, Isztambulban és Los Angeles-ben, amelyekből mindezidáig több mint 2000 ifjú tehetség került ki. 2010-ben megnyerte a Kral TV Éves Zenei Díj „Legjobb új remix” és „Az év felfedezettje” díjakat. Azóta több single-t és albumot is megjelentetett, de kétségtelen, hogy a legnagyobb áttörést a tavalyi év egyik legnépszerűbb dala a „Tuesday” hozta meg számára, amely a mai napig a rádióhallgatók és a klubközönség egyik legnagyobb kedvence.

A track 75 országban lett #1 és közel 300 millió streamhallgatottságot generált.

2018.03.28. 10:46

Burak Yeter nem "egyslágeres" előadő, sőt!

2017.03.28. 11:43

A török srác, aki meghódította a slágerlistákat

2019.08.16. 08:30

"Szeretnék ideköltözni!"- Burak Yeter a Rádió 1-nek mesélt a Sziget Fesztiválon!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő