Camila Cabello háromrészes „dokumentumfilm-sorozattal” lepte meg rajongóit. Az énenesnő a 24K Magic Tour elnevezésű turnékörút során Bruno Mars nyitóelőadójaként léphetett a világot jelentő deszkákra az USA számos pontján, közben pedig videóblog formájában raktározta el élményeit.

A színfalak mögé bepillantást engedő mini-sorozat első, párperces epizódja szeptember 21-én látott napvilágot, majd október 12-én jött a második, és november 13-án a befejező rész. Ez volt Camila legelső turnéja, melyen szólóművészként vett részt, elmondása szerint közben rengeteget változott, jó értelemben, és élete egyik legjobb időszakát köszönheti az útnak. Ebből csíphetünk el személyes momentumokat, koncertek körüli kulisszatitkokat, közben megismerkedhetünk az énekesnőt körülvevő és segítő családias csapattal, és betekintést nyerhetünk az ő bohókás pillanataiba is.

Karla Camila Cabello Estrabao, ismertebb nevén Camila Cabello kubai származású, amerikai énekesnő  az amerikai X-Faktor második évadában alakult Fifth Harmony igéző lánycsapat tagjaként vált ismertté, ám 2016 decemberében úgy döntött, szólókarrierbe kezd. Korábban, még a banda tagjaként közreműködött olyan slágerek megalkotásában, mint a Shawn Mendes-zel közös I Know What You Did Last Summer, és az amerikai rapper, Machine Gun Kelly oldalán rögzített Bad Things, melyek megalapozták a későbbi, 2017-re datálható kollaborációk táptalaját, mint a Cashmere Cattel közös Love Incredible, a Pitbullal és J Balvinnal megalkotott Hey Ma, vagy a Major Lazer, Travis Scott és Quavo társaságában érkező Know No Better.

Közben Camila Cabelo belekezdett első szólóalbuma, a The Hurting. The Healing. The Loving munkálataiba. 2017 májusában megjelentette debütáló kislemezét a Crying In The Club-ot, melyet az I Have Questions és az OMG (ft. Quavo) dalok követtek, majd tüzes lendülettel berobbant és slágerré vált a Young Thuggal közös Havana.

2018.01.19. 09:40

Híres albumborítók, és ami mögöttük van…

2017.01.04. 10:42

Avicii karrirejének legjobb albumával tér vissza

2017.03.08. 09:37

Áprilisban jön a Chainsmokers lemez

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő