Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amelynek több százezer utasa tartózkodik jelenleg is a világ különböző üdülőhelyein. A csőd hírét hétfő hajnalban jelentette be a brit polgári repülésügyi hivatal (CAA).

Friss hírek:

-A Thomas Cook Csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország, egy egészséges cég, továbbra is folytatja a működését – közölte a Neckermann az MTI érdeklődésére hétfőn.

-Több százezer német utazót is érint a Thomas Cook brit utazásszervező vállalatcsoport csődje. Az egyik németországi érdekeltség, a Condor légitársaság hétfőn kormányzati segítséget kért a működés fenntartásához. Az üdülőjáratokat üzemeltető légitársaság közölte, hogy menetrend szerint közlekednek járataik. Az üdülőhelyekről hazafelé, Németországba közlekedő járatokra 240 ezer utasnak van foglalása.
Mint írták, az eddigi anyavállalat ugyan csődöt jelentett, de az évek óta nyereséges, és évente nagyjából nyolcmillió utast szállító Condor folytatni kívánja tevékenységét, és a likviditási nehézségek elkerülésére áthidaló hitelt kér a szövetségi kormánytól.
A hitel összegét nem nevezték meg. Sajtóértesülések szerint 200 millió euróról van szó.

-Megkezdődött a hétfőn csődbe ment legrégibb és legnagyobb brit utazási iroda, a Thomas Cook utasainak hazaszállítási művelete. A cég több százezer utasa tartózkodik jelenleg is a világ különböző üdülőhelyein. A Thomas Cook azonos nevű légitársaságának repülőgépei hétfőn már nem szálltak fel, a brit utasok hazautaztatása más légitársaságok gépeinek igénybe vételével kezdődött meg. A CAA a Thomas Cook súlyosbodó pénzügyi helyzetének híreire már korábban kidolgozta Matterhorn-művelet nevű készenléti tervét az utazási iroda szervezésében külföldön tartózkodó csaknem 160 ezer brit utas hazaszállítására.
A hatóság tájékoztatása szerint ez lesz Nagy-Britannia történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli művelete.

Az 1841-ben Thomas Cook üzletember által alapított, világszerte 22 ezer alkalmazottat foglalkoztató utazási iroda, amelynek 94 repülőgépből álló saját légitársasága is van, hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küszködött; a március 31-én zárult fél évről 1,5 milliárd font (570 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.20. 12:00

Ma van a szabad sajtó nemzetközi napja

2024.04.20. 10:00

Ma 6 éve veszítette el a zenei világ Aviciit

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő