Csütörtök este 9-től csapatunk új tagja, Willcox zenél majd a WORLD IS MINE Radio Show-ban, ahol esténként Magyarország legjobb dj-i mixelnek, valóban élőben, kamerák előtt. Az interaktív műsort nemcsak hallgatni, hanem nézni is lehet a Rádió 1 web-és Facebook oldalán, valamint mobil applikáción keresztül is. 11-től Newik áll a lemezjátszók mögött!

Vígh Attila, azaz Willcox Magyarország elsőszámú Future House DJ-je. Azon kevés magyar lemezlovasok közé tartozik, akikre azonnal felfigyeltek a nagy világsztár dj-k: a munkáit olyan nemzetközi előadók forgatják, mint Tiesto, Bob Sinclar, Fedde Le Grand, Oliver Heldens vagy éppen Don Diablo.

Első átütő sikerét a Fedde Le Grand – Put your hands up 4 Detroit-ra készített átirata hozta ,ez többek között többször is megjárta a Tomorrowlandet.

Saját zenéi közül már az első a ‘Day n Night’ is kiemelt szerepet kapott a hazai zenei Tv-k (Viva Push előadó…) és rádiócsatornák körében.

2017ben megválasztotta a hazai Dj szakma a Ballantine’s Music Awards-on ‘Év Felfedezettjének.

Nagy lépést tett a külföldi elektronikus zenei piac felé ,amikor leszerződött Amerika egyik elsőszámú elektronikus zenei kiadójával az Ultra Records-al saját zenéjére a Tequilára.
(Az Ultra Records olyan művészeket vonultat fel, mint: David Guetta, Steve Aoki, Axwell…)

2019-ben megválasztotta a hazai Dj szakma a Ballantine’s Music Awards-on ‘Év Producerének, és megnyerte a hazai Grammy-díjként jegyzett Fonogram zenei díjat is az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

Willcox jelenleg az egyik legkeresettebb hazai mainstream dj ,viszont zenei sikerei már az országhatáron túlra is mutatnak.

2019.10.15. 11:09

Ma este Strong R. is bemutatkozik a WORLD IS MINE Radio Showban!

2019.10.14. 15:31

"A legnagyobb slágereket ötvözöm az újdonságokkal" - interjú Jaurival

2019.11.29. 09:55

WORLD IS MINE Radio Show Guest mix: vendégük Tigran lesz!

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő