Dwayne Johnson folyton vesz valakinek valamit.

A Szikla, azaz Dwayne Johnson nemcsak az egyik legnagyobb és legjobban kereső sztár Hollywoodban, de a szíve is aranyból van. Tavaly szénfekete luxuspickupot vett a kaszkadőrének a születésnapjára, aki nem jutott szóhoz a meglepetéstől és a hálától.

Most meg mit csinál: házat vesz az apjának, Rockynak (szintén pankrátor volt), aki szintén nem jut szóhoz a meglepetéstől és a hálától. Erről maga Johnson számolt be az Instáján egy videóban: „Beszéltem apámmal két-három hete, azt mondtam neki: figyu, biztos elégedett vagy a helyzeteddel, de tenni akarok valamit érted. Venni akarod neked egy vadiúj házat, ott élhetsz majd, ahol akarsz. El sem akarta hinni, elállt a szava. Aztán azt mondta, nagyon örül, de közben ideges is. Mire én: Mitől vagy olyan ideges? Mire ő: Még senki nem hívott fel azzal, hogy vesz nekem egy házat, és nagyon büszke vagyok, hogy most pont a fiam az. Nagyon szeretlek.”

„Elöntötte a melegség a szívemet – folytatja Johnson. – Apám gyerekkoromban leginkább seggbe rúgott, mert nagyon keményen nevelt, és utáltam is érte nagyon. De most már hálás vagyok neki, amiért így nevelt, és boldog vagyok, hogy valamennyire viszonozhatom.”

Johnson hamarosan a Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilmben láthatjuk, amelyben Jason Statham oldalán menti meg a világot az Idris Elba által alakított főgonosztól.

2018.02.13. 08:57

Dwayne Johnson megint megrengette az internetet

2017.06.26. 08:28

Egy szelfi miatt állt le a forgalom LA-ben

2018.05.10. 13:49

Dwayne Johnson egymillió dollárért népszerűsíti magát

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő