Eredményesnek tűnik az Ed Sheeran ellen indított plágiumper, mivel a Photograph című számával kapcsolatban benyújtott bírósági kereset megegyezéssel zárult amerikai és brit hírportálok értesülése szerint.

A megegyezés részleteiről egyelőre semmi sem ismert, csak azt tudni, hogy egy kaliforniai szövetségi bíró fogja felügyelni a betartását – olvasható a BBC hírei között.
A Martin Harrington-Thomas Leonard dalszerzőpáros 20 millió dolláros (5,5 milliárd forint) kártérítést és a jogdíjak megfizetését követelte az angol énekestől. A Los Angelesben tavaly júniusban benyújtott periratok szerint Sheeran dalában van egy rész, amelyik az ő Amazing című, A 2012-es X-Faktor-győztes Matt Cradle által előadott számuk refrénjét másolja.

 

Az Amazing szerzőpárosa szerint az angol énekes sikerszáma és saját, 2009-es daluk refrénje 39 hangjegynyi egyezést mutat, a hasonlóságot “az átlagos hallgató is azonnal felismeri”.
A két brit slágerszerzőt Richard Busch ügyvéd képviselte, aki Marvin Gaye néhai énekes családja nevében 7,4 millió dolláros plágiumpert nyert tavaly Robin Thicke és Pharrell Williams ellen, mivel a bíróság úgy ítélte meg, hogy Blurred Lines című világsikerük Gaye egyik 1977-ben írt dalának másolásán alapul.
Ed Sheeran a One Directionnak, Taylor Swiftnek és Justin Biebernek is írt számokat, Martin Harrington brit zenész Emma Buntonnak és Kylie Minogue-nak, valamint dolgozott Stevie Wonderrel és Céline Dionnal is. Thomas Leonard többek között a Backstreet Boys egyik slágerét szerezte. – MTI.

2017.11.10. 10:33

Tökéletes téli slágerrel érkezik Ed Sheeran

2017.12.18. 09:00

Ed Sheeran és Andrea Bocelli duettje a legcsodálatosabb karácsonyi dal

2018.07.17. 10:26

Clooney, Ed Sheeran, Ronaldo: Ők a legjobban kereső hírességek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő