Mark Wahlberget csütörtöktől az Instant család című vígjátékban láthatjuk, amelyben örökbefogadó szülőt alakít Rose Byrne oldalán. A merész házaspár megtapasztalja, hogy három gyerek örökbefogadása nem fáklyásmenet, különösen, ha egyikük lázadó kamasz (Isabela Moner). A film 82 százalékon áll a Rottentomatoes kritikai portálon.

Amikor Pete (Mark Wahlberg) és Ellie (Rose Byrne) úgy döntenek, hogy családot alapítanak, az örökbefogadás ingoványos talaján kénytelenek fogódzót találni. Rátalálnak három testvérre, köztük a lázadó kamaszra, Lizzyre (Isabela Moner), és egy pillanat alatt nulláról háromra ugrik a gyerekeik száma. Az újdonsült szülők kétségbeesetten igyekeznek megfelelni az instant család támasztotta elvárásoknak. Az Instant család történetét a forgatókönyvíró/rendező/producer, Sean Anders személyes tapasztalatai inspirálták.

Anders két sikerfilmje, a Megjött apuci és a Megjött apuci 2. elkészítése között látott neki az Instant család megírásához John Morris író-proucerrel. A két említett vígjáték harsány poénjai között finoman érzékeltették, hogyan működik egy olyan család, ahol nagyon különböző emberek próbálkoznak a békés egymás mellett élés megvalósításával, több-kevesebb sikerrel. Mostani filmjében Anders a téma teljes kiaknázására koncentrál olyan intentzitással, hogy, mint Ellie érzékletesen megfogalmazza, „még a szar is potyog”.

Meglehet, az örökbefogadás komoly téma egy film számára, Andersnek azonban nem okoz nehézséget, hogy a dolog könnyedebb oldalát is bemutassa, hiszen története saját élményekből táplálkozik. Amikor Anders és felesége örökbe fogadott három testvért, „egy csomó vicces dolog történt, meg rengeteg frusztáló is. Ha hazaviszel három gyereket, akik hirtelen a saját porontyaid lettek, de nem ismered őket, és ők sem ismernek téged, ebből igazi tévedések vígjátéka bontakozik ki…

2016.09.28. 09:38

Mark Wahlberggel jön a Mélytengeri pokol

2017.08.22. 10:21

Megérkezett a Viszkis című film előzetese!

2016.12.03. 11:33

Ezért filmezik Will Smith

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő