lhalasztották A szépség és a szörnyeteg című Disney-film bemutatóját Malajziában – számolt be róla hétfőn a BBC News. Az Emma Watson főszereplésével forgatott játékfilmet csütörtöktől játszották volna a malajziai mozik, ám az amerikai film forgalmazása végül mégsem kezdődött el a kitűzött időben. A Disney szóvivője annyit mondott erről a The Star maláj újságnak, hogy a bemutatót elhalasztották és felülvizsgálják “az új bemutató dátumáról belső tanácskozás dönt”.
  

A produkció a múlt héten azért váltott ki vitát, mert egy meleg szereplő is megjelenik a filmben.
A GSC Cinemas maláj moziüzemeltető közölte, hogy az elővételben megvásárolt jegyek árát visszatérítik.
A múlt héten egy orosz parlamenti képviselő fordult azzal a kéréssel az orosz kulturális miniszterhez, hogy tiltsa be a film forgalmazását Oroszországban a meleg szereplő miatt.

A miniszter végül 16 éven felüli besorolással engedélyezte a film forgalmazását. A BBC News emlékeztetett rá, hogy Oroszországban törvény tiltja a “meleg propagandát” a kiskorúak körében.
A film rendezője, Bill Condon a premier előtt beszélt arról, hogy a filmben látható egy “kivételes meleg pillanat”. A jelenetben LeFou, Gaston barátja próbál meg tisztába jönni Gaston iránt táplált érzéseivel. Condon a bejelentés után kialakult vitával kapcsolatban úgy vélte, hogy “felfújták” a dolgot.

Emma Watson Belle-t, a szépséget játssza, aki beleszeret egy sötét titkot rejtegető szörnyetegbe, akit Dan Stevens alakít.
A szépség és a szörnyeteg című film március 23-tól látható a magyar mozikban.

2016.11.12. 19:52

Nézd meg a Zsivány Egyes új előzetesét!

2017.11.30. 10:15

Kedvenc macink beveszi a mozikat!

2017.07.03. 09:57

Wonder Woman mindent legyőz?

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő