Elindult a nevezés a július 22-i, 41. Lidl Balaton-átúszásra. A szervezők közleménye szerint “az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén” a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket. Egyben az idén debütáló sporteseményre, a budapesti Öbölátúszásra is várják a nevezéseket.

A Balaton-átúszás szervezői kiemelik, hogy mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, így “ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel”.

“A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat, így a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg” – jelezték.
Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége “Az év szabadidős sporteseményének” választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5,2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette.
A balatoni megmérettetés előtt négy héttel, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti Öbölátúszást, amelynek négy távjára (500 m, 1500 m, 3000 m, 4500 m) szintén lehet már nevezni.

Forrás: MTI

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

2024.03.26. 12:00

A nyuszi továbbra sem játéjkszer!

2024.03.26. 10:00

Új albummal tért vissza Shakira

2024.03.26. 08:00

Floridában megtiltották a közösségi média használatát gyerekeknek

2024.03.25. 16:52

Olivia Rodrigo bemutatta a „titkos” felvételéhez készült klipet

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő