Szerdán elindult a BKV hat különböző típusú kivilágított villamosból és egy ünnepi díszbe öltöztetett fogaskerekűből álló Fényflottája. A különleges járművek január 6-ig közlekednek menetrendszerűen a fővárosban.

“Ahogy Budapest fényeihez az elmúlt 13 évben eddig is, úgy most is hozzátartozik a fényvillamos. Az idei évben még több budapesti polgár találkozhat az így feldíszített járművekkel, hiszen ezek a korábbi évekhez képest a főváros még több pontján közlekednek” – mondta a Hungária kocsiszínben tartott szerdai sajtóeseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy míg a kezdeti időkben csak egy feldíszített villamos járt Budapesten, a tavalyi évben három, idén pedig már hat villamost öltöztettek ünnepi díszbe a BKV Zrt. munkatársai, akik ezen kívül még egy fogaskerekűt is feldíszítettek. Érdekességként említette, hogy a 6 villamoson elhelyezett LED-égősorok összesen 3 kilométer hosszúak.

Az első fényvillamosként közlekedő UV-villamos mellett idén egy Tatra, egy KCSV-7 és egy hannoveri villamost is feldíszítettek. A KCSV-7 típusú villamos elődje, a Ganz-csuklós (ICS) oldalára első alkalommal kerültek LED-szalagok, ahogy először kapott világító elemeket és adventi matricákat a Nagykörúton 15 éve futó Combino is.

A shagyományos fényvillamos, az UV nosztalgiajármű a 2-es vonalon, a Combino a 4-es vonalon, a Hannoveri a 3-as vonalon, a Tatra az 1-es vonalon, a KCSV a 2M vonalon, az ICS pedig a 47-es vonalon állt forgalomba. A feldíszített fogaskerekű a Városmajor és a Széchenyi-hegy között közlekedik.

A vízkeresztig közlekedő, kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett villamosokkal a belvárosi szakaszok mellett a külső kerületekben is lehet találkozni. Január 6-ig többek között a 2-es, a 14-es, a 19-es, a 42-es, az 50-es, az 59-es, valamint a 69-es villamosok vonalain lehet utazni a különleges villamosokkal.

A fényvillamosok részletes menetrendje a www.bkv.hu weboldalon tekinthető meg.

Forrás: MTI

2022.01.03. 08:00

Lánykérés élő adásban? Valentin-napi esküvő Balázsék szervezésében? A Rádió 1-gyel ez sem lehetetlen!

2022.01.23. 11:43

Együnk pitét! Ma van a világnapja

2022.01.22. 10:00

És tényleg! Ma van a "Válaszold meg a macskád kérdéseit" nap!

2022.01.21. 16:00

Tavasztól jöhetnek az időalapú digitásis menetjegyek a fővárosi tömegközlekedésben

2022.01.21. 14:00

Gayle újabb slágergyanús dallal jelentkezett

2022.01.21. 12:00

Lana Del Rey eufórikus hangulatba került

2022.01.21. 10:00

A koronavírus sem foghat ki a bécsi korizókon

2022.01.21. 08:00

Chris Brown visszatért!

2022.01.20. 16:00

A téli olimpiák eddigi házigazdái közül csak egy város rendezhetné meg újra az eseményt

2022.01.20. 14:00

Filmstúdió és sportaréna épül az űrben 2024-re

2022.01.20. 12:00

Éljenek a DJ-k! Ma van a Nemzetközi Disc Jockey Nap

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő