Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó hetvenkét esztendős korában hunyt el. A Magyar Vízilabda Szövetség, az MVLSZ honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg.

Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt. Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 1976-os montreali olimpia jelentette, de tagja volt az 1980-as moszkvai olimpián harmadik helyezett együttesnek is. Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is. Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.

A waterpolo.hu oldal megemlékezésében kiemeli: a magyar vízilabda egyik legendája távozott az élők sorából, aki játékosként és edzőként is meghatározó alakja volt a sportágnak. A hetvenes évek aranykorában a válogatott abszolút kulcsemberének számított, és rendíthetetlen oszlopa volt a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, Kupagyőztesek Európa Kupáját és bajnokságok sorozatát nyerő Vasasnak.
A sportág történetének egyik emlékezetes eseménye volt, ahogy annak idején a másodosztályú Szegedből meghívta őt a válogatottba a szövetségi kapitány, Gyarmati Dezső, a Dudi becenévre hallgató szőke óriás pedig teljesen ismeretlenül, az első világbajnokság sorsdöntő, szovjetek elleni mérkőzésén három gólt lőtt 1973-ban, Belgrádban – eleveníti fel a honlap.
Ezután több mint egy évtizedig kirobbanthatatlannak számított: saját maga úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy számtalan zseni gyűlt össze a Gyarmati-féle aranycsapatban, amely a játéktudás mellett elsősorban azzal emelkedett a többiek fölé, amit a Csapó-Faragó-Szivós trió irdatlan magasságbeli és fizikai fölénye garantált.

A válogatott mellett kiemelkedően sikeres volt a Csapó-Faragó kettős által fémjelzett és Csapó szerint minden idők legempatikusabb edzője, Rusorán Péter által vezetett Vasas is, amely 1975 és 1984 között tízből mindössze egyszer, 1978-ban nem vitte el az aranyérmet, 1979-ben és 1984-ben pedig megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is. A többszörös gólkirály 1985-ben egy KEK-győzelemmel búcsúzott el a piros-kékektől, mielőtt Olaszországba igazolt.

Sport pályafutása után sokáig jogászként dolgozott, de az utolsó két évtizedben már sokkal kevesebbet lehetett őt látni az uszodákban – a Hélia szállóban viszont bármikor meg lehetett találni, ahol a szaunában vagy a kártyaasztalnál bárkivel szívesen beszélgetett bármiről, így vízilabdáról és futballról is; igazi egyéniség volt, karakteres véleménnyel és elronthatatlan jókedéllyel – emlékezett rá a waterpolo.hu.

“Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező” – idézte az oldal Madaras Norbertet, az MVLSZ elnökét.

Csapó Gábort a Magyar Vízilabda Szövetség a saját halottjának tekinti.

Forrás: MTI

2024.03.29. 10:00

17 éves lett Rihanna első nagy slágere

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő