A Juan Esteban Aristizábal Vásquez néven anyakönyvezett spanyolajkú dalszerző-énekest 2004-ben egycsapásra ismerte meg az egész világ Tengo La Camisa Negra című gigaslágerével. Pedig sokkal régebbre nyúlik vissza a számtalan nemzetközi díjat is bezsebelő Juanes története, aki most először, júlis 22-én ad koncertet hazánkban a Budapest Parkban.

Juanes mindössze kétéves (!) volt, mikor elkezdett zongorát tanulni, hétévesen a családja pedig már gitározni is tanította. Még mindig nagyon fiatalon, 17 évesen megalapította első komoly, Ekhymosis nevű, erősen a Metallica-inspirálta rockzenekarát. Csak hosszú évekkel később, egészen pontosan 2000-ben jelentette meg első szólólemezét Fíjate Bien címmel, amivel aztán rögtön három Latin Grammy-díjat is bezsebelt, illetve hazájában hosszú hetekig vezette az eladási listákat.

Második lemeze azonban már az országhatáron túl nyúló sikereket is hozott, illetve hihetetlenül sok ideig, összesen 92 hétig szerepelt a Billboard latin albumlistájának első 10 helyezettje közt. A lemezen egyébként közreműködött Nelly Furtado is.

Következő, 2004-es Mi Sangre című anyaga rögtön a Billboard latin listájának élén nyitott, innentől kezdve pedig nem volt kérdés, hogy Juanes egy igazi szupersztár. Három no. 1. sláger is szerepelt rajta, amik összesen hat hónapig vezették felváltva a slágerlistát. Juanes tehát egy jól megalapozott karrierrel a háta mögött olyan elismeréseket zsebelt be, mint két Grammy-díj és húsz Latin Grammy, de színpadra állhatott például a 2007-es Nobel Békedíj átadóján, szerepelt az MTV legendás Unplugged műsorában is, illetve a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta.

Juanes ráadásul nem csak zenéjéről, hanem fáradhatatlan humanitárius munkájáról is ismert – harmadik nagylemezéről nevezte el alapítványát, amely elsősorban a Kolumbiában hatalmas problémát és károkat okozó, emberéleteket követelő taposóaknákra hívja fel a figyelmet, de szervezett már segélykoncertet a hátrányos helyzetű gyermekekért is. Munkájáért számos kitüntetésben részesült, többek közt a legnagyobb francia kulturális elismerésben is. Juanes tehát népszerűségét fáradhatatlanul a jóra használja, miközben sorra ontja magából a slágereket. Legutóbb 2017-ben jelentkezett – nem meglepő módon többszörös Latin Grammy-díjas – lemezzel.

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő