Szombat hajnalban elrajtolt az Ultrabalaton! 1000 csapat, 200 egyéni induló és 220 kilométer – mindez az év leghosszabb napján, amikor nagyságrendileg 10 ezer ember küzd azért, hogy átfutva a célkapun végül a nyakába kerülhessen a verseny teljesítéséért járó érem. – írta az Origó.

Az NN Ultrabalaton hazánk egyik legnépszerűbb sporteseménye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye, melyen a táv „csupán“ egy kör, de az a Balaton körül, egyéniben vagy váltóban, futva vagy bringával.

Az esemény 2007-ben indult útjára azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy 200 kilométernél is hosszabb ultrafutó verseny. A kezdeti, 200 fős indulói gárdához évről-évre többen csatlakoztak, az esemény népszerűségét jellemzi, hogy a csapatnevezések 2016-ban – rekordidő alatt – már december elején beteltek, és az online nevezés másnapján már több mint 200 csapat jelentkezett a várólistára. Tavaly  már  több, mint 7500 fő feletti létszám állt rajthoz és 25 országból érkeztek a versenyzők.

Az első 6 évben a Tihanyi Belső-tó partjáról vágott neki a mezőny a körnek, mely Aszófő után a Balaton-felvidék felé vette az irányt. 2013-tól már Balatonaligáról rajtol el a mezőny – szintén északi irányba kerülve a tavat. A versenyzőknek 32 óra áll rendelkezésre hogy teljesítsék a távot, az Ultrabalaton tehát egy non-stop esemény. Az útvonal során idén már 36 váltópont ad lehetőséget a váltásra, valamint több, mint 40 frissítőpont segíti a célbaérkezést.

A verseny magányos hősei az ultrafutók, akik nincsenek egyedül az év egyik leghosszabb napján.

A többség csapatban indul a körre. Ami biztos, hogy a tervezés, a leutazás és a 32 óra megszervezése már önmagában is összetartó erő. Barátságokat szorosabbra kovácsol, ismeretleneket együttműködésre ösztönöz. Nem tudunk elképzelni ennél jobb csapatépítő tréninget, ahol a szakaszokon mindenkinek egyedül kell szembenéznie a démonjaival, aztán a váltópontokon, a kísérőkre nézve a versenyzők rájönnek: ez mégsem így van.

Az Ultrabalaton 220 kilométere alatt az indulók megismerik önmagukat, azt, hogy korlátaink igenis legyőzhetők. A kihívás, az egyéni teljesítmények, amelyek összekapcsolódva összehozzák az embereket és a csapatok a végén a célból egy életre szóló élménnyel távoznak.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő