Emma Stone és Ryan Golsing végérvényesen beírták magukat a Hollywood-i történelembe. A két színész, akik harmadszorra alkotnak egy párt a kamerák előtt, díszes ceremónia között hagyták ott kéz- és lábnyomukat a neves Grauman Chinese Theatre előtti sétányon olyan filmcsillagok társaságában, mint Marylin Monroe, Paul Newman vagy Frank Sinatra.

Emma Stone elárulta, hogy mikor 15 évesen Hollywoodba költözött addig-addig próbálgatta melyik sztár kézlenyomata egyezik az övével, míg  nem rátalált a tökéletes hasonmásra. „Ha egy Jane Russel kéz-dublőrt keres valaki, akkor én vagyok az emberük!” – viccelődött a színésznő. „ Hihetetlen élmény volt a Kaliforniai álom című filmet elkészíteni, ez pedig egy fantasztikus helyszín, hogy örök emléket állítsunk neki.”  – tette hozzá.  „Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy nem fognak minket lecsukni vandalizmus vádjával.” – poénkodott Ryan Gosling az eseményen, aki láthatóan megilletődötten állt az újságírók kamerái elé.

A Kaliforniai álom főszereplői végül együtt írták bele a nevüket a cementbe, majd hagyták ott kéz- és lábnyomukat a Hollywood-i hírességek között, örök emléket állítva az utókornak. A  film rendezője, az Oscar-jelölt Damien Chazelle elismerően beszélt színészeiről. „ Szerintem Emmában és Ryanben a klasszikus Hollywood-i stílus egyesül a modern, érzékeny művésszel. Ugyanazt a nyelvet beszélik. Hálás vagyok, hogy egy párként dolgozhattam velük életem legfontosabb filmjén.”

lala

Az egyedi képi világú romantikus alkotás nemcsak a mozgókép története és Los Angeles városa előtt tiszteleg, de az álmaikért küzdő művészek előtt is. A Kaliforniai álom egy jazz zongorista és egy feltörekvő színésznő szerelmi történetén keresztül enged betekintést Hollywood pezsgő világába.

2016.12.28. 09:38

Az év legjobban várt filmje a mozikban!

2017.01.09. 13:13

Ryan Gosling poénnal kezdte köszönőbeszédét

2017.03.09. 13:48

Eva Mendes szerencsés nő

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő