Amy Adams-et már úgy emlegetik mint az idei Oscar-díj egyik nagy esélyesét: az Érkezés (hazai bemutató: november 10.) főszereplőjeként egyszerre bizonytalan és nagyon határozott, szelíd és harcias, vesztes és győztes – és ez nem véletlen: a ravaszul megkonstruált történetben jó oka van annak, hogy Adams karaktere ilyen ellentmondásos.

Az egészen reálisnak tűnő sci-fi arról pillanatról szól, amikor idegen űrhajók szállnak le a Föld 12 pontján. Az USA-ban landoló jármű vizsgálatára a kormány többek között egy nyelvészt kér fel. Őt játssza Adams, és az ő dolga, hogy megértse, mit akarnak tőlünk a jövevények. Adams fantasztikus, díjak sora vár rá. De őt nem ez érdekli.

– A film azért csodás, mert nagyon erős hangulata van, és a végén képes elképesztően átírni mindent, amit addig elhittünk róla – véli a színésznő, akit eddig 5 alkalommal jelöltek Oscar-díjra. – Szerintem, aki egyszer megnézte, az biztosan megnézi még egyszer, mert a vége ismeretében muszáj újranézi az egészet. Én mindig mindenkinek hiszek, aki azt mondja egy filmre, hogy „ugyan már, én kitaláltam előre!”. De ezúttal nem: kizárt… egyszerűen lehetetlen, hogy a végső meglepetést megsejtse valaki: annyira váratlan, hogy az őrület…

2017.08.15. 12:44

A 90-es évek sikerfimjéből készült ramake

2018.05.30. 11:55

A vártnál rosszabbul teljesített a Han Solo film

2017.07.19. 12:17

Harry Styles a Dunkirk-ben debütál!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő