A 28 éves, házas nőket már minden rokon nyaggatja, mikor lesznek édesanyák, és ez alól az Oscar-jelölt Margot Robbie sem kivétel.

Az ausztrál színésznő azonban azt állítja, annyira elfoglalt a két kutyájukkal, hogy egyelőre nem tud új jövevényt vállalni. „Sajnos nem megy – mondta Robbie a Porter magazinnak adott interjújában. – Pár napja a férjem beállított egy kölyök pitbullal. Egy kutyamenhely mellett hajtott el, és nem állhatta meg, hogy el ne hozzon egy négylábút. Amivel nem is lenne baj, de van már egy hároméves kutyánk, aki olyan infantilis, mintha pár hetes lenne, úgyhogy csőstül jött a baj. Mondtam a páromnak, hogy legyünk átmeneti befogadó gazdik, aztán majd valaki elviszi az új kutyát, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsuk. Azóta szalad a ház. Belegondoltam, hogy ha két kutya miatt nem aludtam három napja, akkor mit kezdenék egy gyerekkel.”

A színésznő ugyanakkor biztos abban, hogy nagy családja lesz a közeljövőben. „Látom magam előtt a nagy karácsonyi vacsorát, ahol egy tonna gyerek vesz körül. De ez nem most mindjárt lesz, hanem pár év múlva, mert hagyni kell leülepedni a dolgokat.”

Margot Robbie hamarosan a Két királynő című történelmi drámában lesz látható. I. Erzsébetet alakítja, aki kénytelen felvenni a harcot a trónjáért küzdő Stuart Máriával (Saoirse Ronan), pedig a két nő egy szerencsésebb korban akár egymás szövetségese is lehetett volna.

(hazai bemutató: 2019. január 31.)

2019.01.28. 09:31

Margot Robbie-t folyton összetévesztik a hasonmásával

2019.01.09. 15:25

Barbie-filmben játszik főszerepet Margot Robbie

2018.11.16. 14:29

Margot Robbie imádta, hogy ronda Erzsébet királynő lehet

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő