A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői bejelentették: új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére. Korábban az Európai Unió erőteljesen bírálta az amerikai közösségi médiát, hogy nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért.

A négy cég közleményben tudatta: olyan új technológiát dolgoznak ki, amely nemcsak a gyűlöletbeszédet szűri ki, hanem azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, vagyis azoknak a szövegeknek és videóknak a szerzőit is, akik terroristákat toboroznak vagy lefejezéseket mutató képeket és felvételeket tesznek közzé. Ezeket az úgynevezett „digitális ujjlenyomatokat” aztán globális adatbázisban rögzítik, így bárhol könnyen azonosíthatók és eltávolíthatók.

„Cégeink nemsokára megkezdik az általunk már eltávolított legszélsőségesebb terrorista szövegek és képek adatainak megosztását egymással” – olvasható a közleményben. A szöveg arról nem szól, hogy az algoritmus pontosan milyen elven működik, és hogy hol lesz a gyűlöletbeszéd és a véleménynyilvánítás határa. Csütörtökön már többet fogunk tudni: a tervet akkor mutatják majd be, egy EU-s fórumon.

Az Egyesült Államokban a külügyminisztérium és az igazságügyi tárca is bátorítja az érintett cégeket, hogy dolgozzanak ki új módszereket és technológiákat a terrorista tartalmak azonosítására és az ezt ellensúlyozó tartalmak terjesztésére. – írja az MTI.

2017.01.26. 17:45

Szeretnéd tudni ki törölt a Facebook-ról?

2016.11.02. 09:34

A Mikulás is becsekkolt a Facebook-ra!

2017.10.25. 09:35

Fizetősek lesznek a Facebookon megosztott cikkek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő