Fecskeles címmel indít lakossági madárszámlálási akciót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME), a TermészetLesen program következő állomásaként.

A Fecskeles, egykori nevén a Fecskefigyelő 2010-ben indult, a fecskék védelmének évében, de eljött az ideje a 13 éves adatbázis frissítésének. A TermészetLesen program többi adatbázisához hasonlóan a Fecskeles célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő “közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe – hangsúlyozzák a közleményben. Az EU LIFE Nature alapja által, a “Közösen a természetért” pályázat keretében támogatott Fecskeles az MME új, TermészetLesen elnevezésű programjának egy következő állomása.

A Fecskeles, hasonlóan a többi adatgyűjtő akcióhoz, mint a Téli madárles, a Gólyales, a Tavaszi természetles elérhető böngészővel, valamint a Turdus mobiltelefonos applikáción keresztül is, így aki részt vett a korábbi akciók bármelyikében, az ott használt bejelentkezési adatokkal tudja böngészni a közelében lévő fecskefészkek adatait, vagy új fészket, illetve fészekadatot feltölteni – áll a közleményben.

A megújult adatbázisban elérhetők a korábbi fészkelőhelyek (4252) és számlálások (4886) adatai, sok ezer fotót lehet böngészni, valamint az adatbázisok használatát megkönnyítendő az MME a használatot bemutató videós segédlettel is készült, amely mind az internetböngészővel használható adatbázis, mind pedig a Turdusban elérhető felület használatát bemutatja lépésről-lépésre.

Az egyesület közleményében jelzi, hogy a Fecskeles mellett a tavaszi, kora nyári időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles jelenleg is gyűjti az adatokat, ahogy a lakosság kedvenc madarait, a gólyákat leltárba vevő felület, a Gólyales is. Tervben van még az autók által elütött, áramütés, ablaknak ütközés következtében vagy egyéb okból elpusztult állatok bejelentését lehetővé tevő applikáció létrehozása.
Bővebb információk a Fecskeles programról a https://www.mme.hu/indul-fecskeles internetes oldalon találhatók.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.20. 10:00

Ma 6 éve veszítette el a zenei világ Aviciit

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő