Augusztus 25-én jelent meg a Fifth Harmony új, harmadik nagylemeze, amely a lánycsapat nevét viseli, és amelyet először készítettek el négyes felállásban. A rajongók már nagyon várták, hogy mire jut Ally, Dinah, Lauren és Normani, és a legfrissebb visszajelzések alapján nem okoztak csalódást: az album 48 ország iTunes listáján – közte Magyarországon is! – az első helyen nyitott.

Camila Cabello decemberben távozott a Fifth Harmony soraiból, és ekkor sokan féltették az együttes jövőjét, ám a négy lány egyértelművé tette: lesz folytatás. És nem is vártak sokat a visszatéréssel, hiszen a tavalyi 7/27 után máris itt a harmadik lemez. A többszörös díjnyertes, platina eladásokkal büszkélkedő hölgyfogat, akiknek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Worth It vagy a Work From Home, ráadásul egy új klippel is megkoronázta az album megjelenését: a He Like That videója egy meglehetősen fülledt tánckoreográfiát mutat be, ahol a lányok nem elenyésző számú, félmeztelen táncos társaságában láthatók.

A Fifth Harmony korongról máris olyan lapok nyilatkoztak elismerően, mint a Rolling Stone vagy a USA Today: utóbbi egyszerűen csak a csapat legjobbjaként jellemezte a tíz dalt. Ez külön is elismerés a négy hölgynek, hiszen társszerzőként több dalt is jegyeznek, miközben – többek között – olyan producerekkel és DJ-kkel dolgoztak együtt, mint Skrillex, Poo Bear, a The Stereotypes, a Dreamlab vagy Tommy Brown. A lemezről az első single, a június 2-án megjelent Down, az iTunes-on a Fifth Harmony leggyorsabban csúcsra jutó alkotása lett, és egyúttal a legjobb eladási eredményeket is hozta nekik. Ezt a felfele ívelő tendenciát pedig folytatja az új album, amely az iTunes első helyén nyitott – sok más ország mellett – Magyarországon, Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban és gyakorlatilag a teljes Közép- és Dél-Amerikai térségben.

2016.11.03. 12:04

Rázzuk fel a novembert!

2017.03.29. 12:08

Április a Gorillaz hónapja lesz - érkezik a 'Humanz'!

2016.11.29. 10:57

Melegedjünk Otto Knows zenéjére

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő