James Franco hihetetlen tempót diktál. 2016-ban 16, elképesztően változatos műfajú, stílusú, költségvetésű és ízlésű filmhez adta a nevét, nem pihen, és nem képes egyszerre csak egyvalamire koncentrálni.

Legújabb filmje, a Miért pont ő? (hazai bemutató: december 22.) őrült vígjáték, amelyben ő dilis internet milliárdost, a Breaking Bad-ből ismert Bryan Cranston pedig lányos apát alakít, aki féltett lányát próbálja megóvni a gátlástalan hódítótól. És lehet, hogy ez éppen az a film, amit Franco magának készít – hiszen a figura és a színész között van néhány hasonlóság… bár nem az őrült tetoválások. Hanem az őrület maga.

– Nem az a kérdés, hogy James hiteles-e vagy sem – nyilatkozta az egyik Miért pont ő?-beli partnere. – Hanem az, hogy őrült-e vagy sem. Teljesen excentrikus pasas, és tényleg lakik benne egy tizenegy éves gyerek. Azért tud ennyire jól hülyülni a kamerák előtt. De a kép bonyolultabb. A stáb legnagyobb meghökkenésére, amikor a filmbeli egyik nagy Cranston-Franco bunyón dolgoztak, vagyis Francónak magának sokat kellett várakoznia, ő teljes sminkben, jelmezben ült a díszlet szélén és a regényét írta, és ha túl nagy volt a zaj, olvasott. Egyszerre két könyvet…

2016.06.27. 13:16

Jön az Inferno - új előzetes érkezett!

2017.11.23. 10:13

Mozikban a Viszkis!

2016.07.04. 10:44

5 dolog, amit tudni kell Alicia Vikanderről

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő