Eltávolítja a szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinstein nevét a hozzá kötődő televíziós sorozatokról a The Weinstein Co. produkciós vállalat, amely vasárnap közölte, hogy azonnali hatállyal kirúgta az Oscar-díjas filmmogult, aki eddig társelnöki posztot töltött be a cégnél.

A The Hollywood Reporter című filmes portálnak több forrás is megerősítette, hogy a filmmogul viselkedéséről az elmúlt napokban közzétett információk fényében a The Weinstein Co. számos televízió csatornának engedélyezte, hogy eltávolítsa Weinstein nevét azokról a produkciókról, amelyek munkálataiban vezető producerként vett részt.
Bennfentesek szerint a cég a névváltoztatást is fontolóra vette, hogy minél jobban elhatárolódjon korábbi társelnökétől.
Harvey Weinstein neve lekerül egyebek között a Leendő divatdiktátorok (Project Runway), a Kevin Costner főszereplésével készülő Yellowstone, a Matt Weiner által jegyzett The Romanoffs, valamint az Amazon új, David O. Russell rendezte, és Robert De Niro, valamint Julianne Moore nevével fémjelzett sorozatáról.

Weinstein volt a vezető producere továbbá az Életrevalók című 2011-es francia film remake-jének, a The Upside című mozinak, amelyben Bryan Cranston és Kevin Hart játsszák a főszerepeket, és ugyancsak dolgozott az Eoin Colfer regénye alapján készülő Artemis Fowl című filmen, amelyet Kenneth Branagh rendez a Disney stúdió számára.
A The New York Times múlt hét csütörtökön számolt be arról, hogy Harvey Weinstein évtizedeken át zaklatta szexuálisan női alkalmazottait és számos színésznőt.
Az Oscar-díjas filmmogul a lapban tagadta az ellene felhozott vádakat. Bocsánatkérésében ugyanakkor elismerte, hogy a múltban sok fájdalmat okozott kollégáinak viselkedésével, de hozzáfűzte, hogy azóta igyekezett jobb emberré válni. A közleményben arra hivatkozott, hogy a hatvanas-hetvenes években még mások voltak a munkahelyi viselkedési normák.
A The Weinstein Co. igazgatótanácsa vasárnap közölte, hogy azonnali hatállyal felbontották Weinstein szerződését, akinek távozását követően testvére, Bob Weinstein társelnök és David Glasser vezérigazgató irányítja a céget.
A 65 esztendős Harvey Weinstein az elmúlt három évtizedben Hollywood egyik legbefolyásosabb filmmoguljává vált, produkciós vállalatával számos Oscar-díjas film, köztük a Ponyvaregény és a Szerelmes Shakespeare elkészítésén dolgozott, sok színész és rendező karrierjét segített elindítani.

MTI

2018.01.04. 10:01

Együtt harcolnak a Hollywood-i színésznők

2017.10.18. 11:38

Törvény készül az utcai szexuális zaklatás büntetésére

2017.11.10. 09:04

Kivágják Kevin Spacey jeleneteit a legújabb filmjéből

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő