Örök szerelem fűzi Steven Spielberget a Transformers-sorozathoz, minden résznek ő volt az egyik executive producere. A vonzalom még a nyolcvanas évekből ered, Spielberg gyerekei ekkor kaptak rá a Hasbro játékgyár alakváltó robotjaira. A rendező-producer továbbra is szívén viseli a széria sorsát, az új spinoff, amely az egyik robot, ŰrDongó történetét meséli el, az ő javaslatai alapján öltött alakot (Spielberg ezúttal is executive producere a filmnek).

„Steven mindig is azon a véleményen volt, hogy az ŰrDongónak egy kamaszlány legyen a főszereplője, és mi igazat adtunk neki” – mondja Lorenzo di Bonaventura, a film producere.

Néhány évvel ezelőtt egy ilyen döntés még igen kockázatosnak számított volna a nagy stúdiók számára, a hősnők azonban méltó helyet verekedtek ki maguknak Hollywoodban, elég csak a Mad Max Furiosájára, az újraindított Star Wars nőalakjaira vagy Wonder Womanre gondolni.

Az alkotók választása az Oscar-jelölt Hailee Steinfeldre esett. „Elképesztően odatette magát, én még ilyet nem is láttam – folytatja di Bonaventura. – Hamarabb végeztünk a forgatással, mert Hailee olyan tökéletes volt, hogy sokkal gyorsabban tudtunk haladni, mint terveztük.”

Felmerült a kérdés, hogy ha egy hősnőt állítanak a középpontba, nem fognak-e elfordulni a sorozattól a keményvonalas fiú rajongók, di Bonaventura azonban nem fél ettől: „Ha kiterjesztjük az élményt, a nézők száma is növekedni fog. Persze ha rosszul csináljuk, annak megisszuk a levét, de nem hiszem, hogy rosszul csináltuk volna. Hailee-vel képtelenség melléfogni.”

Az ŰrDongót december 20-án mutatják be.

2018.01.25. 09:20

Egy lemez, amit alig várunk!

2018.04.29. 20:19

Jön az Űrdongó Hailee Steinfelddel!

2018.07.23. 14:57

Hailee Steinfeld áldását adta Sophie Turner és Joe Jonas esküvőjére

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő