Csütörtök este lépett fel a 2016-os Sziget Fesztivál legnagyobb sztárja, Rihanna. Bár a koncert sokaknak csalódást okozott, mivel a barbadosi énekesnő több mint fél órát késett, majd egy nem túl pörgős, nem igazán fesztivál-barát show-val állt színpadra, de természetesen a buli folytatódik!

Mások mellett Manu Chao, a Bastille, az Editors, az UNKLE, Kovacs, Vinai, Goran Bregovic és a Margaret Island ad koncertet a Sziget fesztivál pénteki napján. A Nagyszínpadon ma is magyar zenekar kezd, a Bohemian Betyars a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győzteseként mutatkozhat be. Utána egy friss brit tehetség, John Newman, majd a szintén brit Bastille következik, az est fénypontja pedig a Magyarországon is rendkívül népszerű francia-spanyol előadó, Manu Chao fellépése lesz La Ventura elnevezésű projektjével.

A második legnagyobb zenei helyszínen, az OTP Bank-A38 sátorban a remek hangú holland énekesnő, Kovacs, a sötét hangulatú zenéjével sikeres brit Editors, valamint az ugyancsak brit UNKLE játszik, a Telekom Arenában, az elektronikus zenei helyszínen a hazai Edo Denova és StadiumX után az olasz Vinai, a német Tujamo és hajnalban az izraeli Las Salinas szórakoztat.

sziget

A Muse, Sigur Rós, Roisín Murphy, a Bring Me The Horizon, Dyro, a Värttinä és a Leningrad is fellép a Sziget fesztivál szombati napján.

A Dan Panaitescu Nagyszínpadon az idén 25 éves Quimby lép először színpadra délután, őt a Bring Me The Horizon követi. A kultikus izlandi poszt-rock zenekar, a Sigur Rós először lép fel Magyarországon és különleges élményt ígér. A világ egyik legjobb koncertzenekarának tartott brit trió, a Muse a frontember Matt Bellamy vezetésével harmadszor zenél a Szigeten.
Az OTP Bank-A38 színpadon két amerikai produkció, Norma Jean Martine és a !!! után az ír Kodaline és a mexikói Molotov következik, majd nem sokkal éjfél előtt lép színpadra az ír Roisín Murphy, a Moloko egykori énekesnője.
A Telekom Arenában amerikai (Breathe Carolina), holland (Dyro), német (Thomas Gold) és osztrák (Observer x Flip Capella) fellépő egyaránt lesz, a Világzenei színpadon a francia Soviet Suprem és az amerikai Kultur Shock után a Szigeten már többször sikert aratott csapat, a finn Värttinä játszik, majd az orosz Leningrad és az olasz Baro Drom Orkestar következik, végül a francia Dj Tagada vezet le.

 

MTI

2017.01.13. 13:35

Amerikai befektetőcég lett a többségi tulaj a Szigetben!

2016.06.13. 10:18

A Clean Bandit újdonságát ajánljuk!

2016.07.25. 21:17

Eszedbe ne jusson Pokémonozni Rihanna Szigetes koncertjén!

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő