Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból, majd hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.  (MTI Fotó: Komka Péter)

A ballagás kifejezés a latin eredetű valetans (búcsúzó) szóból származik, maga a szokás pedig a felvidéki Selmecbányáról, ahol az 1870-es években az erdészeti és bányászati akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól – olvasható a http://jelesnapok.oszk.hu oldalon.
Ezek után az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás, és a 20. század elejére már általánossá vált. A 1920-as évekre a Ballag már a vén diák kezdetű dalt sok helyen felváltotta az Elmegyek, elmegyek… kezdetű magyar népdal.
Népszerű szokássá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzős diákok szerenáddal köszöntik tanáraikat. A ballagás napján az iskola zászlóját követve sétálnak végig az iskolai folyosókon a diákok, vállukra akasztva egy kis tarisznyát, amelybe az alsóbb osztályokba járó társaik pogácsát, földet, sót, aprópénzt és egy képet tettek az iskoláról.

erett

Az érettségik a nemzetiségi írásbelikkel már pénteken megkezdődnek, ekkor a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyakból adnak számot tudásukról a diákok.
Hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak a vizsgák.

Minden kedves érettségiző hallgatónknak nagyon drukkolunk!

Forrás: MTI

2019.06.17. 09:01

Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák

2017.05.08. 10:02

Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek

2018.05.09. 12:12

Rákóczi-szabadságharc és Kádár-beszéd a történelem érettségin

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő