A 2020-as EFOTT fesztiválnak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont július 15-20. között, ám a rendezvény területe az előző évekhez képest fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába költözik. Azaz önmaga mellé. A rendezvény szervezőcsapata idén is igyekszik a maximumot kihozni a fesztiválból, segítségükre mindebben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz.

Hazánk legnagyobb múltú fesztiválját, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén már 45. alkalommal rendezik meg 2020. július 15-20. között. Az évtizedek során 350 főről 120 ezer látogatóra duzzadt rendezvény a koncertélményeket 12 zenei helyszínen biztosítja, és a szervezők ígérete szerint továbbra is méltó marad a „legsportosabb fesztivál” elismerésre. Az állandó megújulás jegyében a nappali programok választékát még tovább szélesítik, a strandolás melletti értékes időtöltést például kulturális lehetőségekkel ösztönzik. A civil élettér is tovább hömpölyög majd az EFOTT-on, ahol a fiatalok számára fontos kérdésköröket járnak körbe, szélesítve ezzel hétköznapi ismereteiket.

Az új környezetben olyan nagy hazai fellépők biztosították már be helyüket, mint Majka&Curtis vagy a Follow the Flow, de ott lesz a 2019-es év egyik legnagyobb felfedezettje, a 237 ezres Instagram táborral rendelkező Manuel is.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő