November 17 és 19 között rendezett BPES-re olyan nevek érkeznek, mint a „digitális szupersztár”, Beardyman, a Beatbox Loopstation 2018-as világbajnoka, Saro, az egyszerre rejtélyes és groovy Yubik, az Egyesült Királyság dance szcénájának egyik legfontosabb alakja, Greg Wilson, valamint hazánkban itt látható először a világ számos pontján már nagy sikert aratott Youngr.

Egy kulturálisan pulzáló világváros esszenciájába csöppenhetünk november 17-19 között, az ismét jelentkező Budapest Essentials, a BPES egyedi hangulatú „városi fesztiválján”, melynek a főváros kultikus terei adják a diszletét, és amit nemzetközi fellépők és hazai zenei csemegék töltenek meg tartalommal.

Budapest négy helyszínén, így az ELTE emblematikus épületének számító, a lágymányosi kampuszon található Gömb Aulában, a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézményeként nemrég megnyílt Néprajzi Múzeumban, a történelmi zsidó negyed art deco stílusú loft épületében, a Teslában illetve a századfordulós stílusban megújult, a főváros aranykorát idéző épületben, a korábban Olof Palme házként ismert Millennium Házában jelentkezik idén Budapest „városi fesztiválja”, a Budapest Essentials.

„Az otthonunk Budapest, ami mindig rejteget valami újat, ebből szeretnénk minél többet megmutatni nektek is. Az Essentials néhány olyan különleges nap az évben, amikor új perspektívából láthatod az ismerőst vagy fedezheted fel az ismeretlent” – mondják a BPES szervezői. A Budapest Essentials egyedisége abban rejlik, hogy a főváros izgalmas épített tereibe sűríti az aktuális nemzetközi és hazai zenei élet izgalmas „ízvilágát”.

A hazai közönség számára mindenképpen az egyik meghatározó élményt jelenti majd az itthon először látható Youngr fellépése. Mióta 2016-ban áttörést ért el az “Out Of My System” című, saját maga által kiadott debütáló kislemezzel, a sokoldalú zenész több mint 100 milliós globális streaming-forgalmat bonyolított le, és több mint 150 koncertet adott 40 országban világszerte, beleértve az Európa- és Észak-Amerikát átszelő turnékat is.

Itt lesz a BBC által “King of Sound, Ruler of Beats”-ként emlegetett Beardyman díjnyertes zenész, digitális szupersztár, a világ egyik legjobb beatboxosa, multiinstrumentalista, aki több mint egy évtizede folyamatosan járja a világot, kezdve a butikfesztiváloktól egészen a Bestivaltól a Coachelláig, a Glastonburytől a Fuji Rocksig.

Sarot a Beatbox Loopstation új, vitathatatlan referenciájaként dicsérik, összetett zenei művészete bonyolult egyensúlyával keveri a beatboxot, az elektrót és a különféle torzításokat. A web szupersztárjaként és a Grand Beatbox Battle 2017 bajnokaként stílusosan és könnyedén szörfözik a műfaj hullámain. A Beatbox Loopstation 2018 világbajnoki címén felül, a leglenyűgözőbb dolog Saro-ban az az egyszerűség, amellyel a legfinomabb kombinációkat megvalósítja.

Greg Wilson 1975-ben kezdett el DJ-ként dolgozni, az Egyesült Királyság dance szcénájának egyik legfontosabb alakja, a „mixelés úttörőjeként” tartják számon. 1983-ban ő lett az első “tánczenei” szakember, aki a manchesteri Haçienda klubban heti rendszerességgel fellépett. Gregnek nagy szerepe volt a New Yorkból érkező új elektronikus, poszt-diszkó lemezek feltörésében. Egy olyan hangzás, amelyet ő “Electro-Funk”-nak nevezett el.

Yubik legújabb zenéje hatalmas sikert aratott az afterlife kiadójánál és rendszeresen hallhatók a produceri munkái a be massive bulikon. Varázslatos és vagány, nyers, vad és legfőképpen ellenállhatatlanul táncolható hangzásával könnyedén lépi át a határokat. Akár a stúdióban, akár a klubban van, kitartóan folytatja útját a határok állandó feszegetésével, új terepek felderítésével az elektronikus zene térképén.

A Budapest Essentials hazai vonalát pedig – mások mellett – a Random Trip, Ohnody, ReFunk, Andrew J., O’Neal, Myra Monoka, Robert Makai & Dubecticut, Metha, Secret Factory és Chriss Ronson erősíti.

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő